szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Huszonkilenc végzős hallgató vehette át diplomáját pénteken, a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán, mint az ország első felsőfokú oklevéllel rendelkező kriminalisztikai szakjogásza, illetve szakokleveles rendőrtisztje.

Huszonhét jogász és két rendőrtiszt az egyetem jogi karán működő Deák Ferenc Továbbképző Intézet 2005-ben indult posztgraduális kriminalisztikai képzését végezte el. A képzés legfontosabb célkitűzése - mint az oklevélátadáson közreadott sajtóanyagban olvasható - "a büntető igazságszolgáltatás színvonalának emelése azáltal, hogy a bűnüldözési és bűnmegelőzési munkában, illetve az igazságszolgáltatásban részt vevő jogászok és rendőrtisztek számára speciális, elsősorban a bűnügyi társtudományok által képviselt szakismereteket közvetít". Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke a diplomaátadáson mondott ünnepélyes beszédében a szakjogászképzés fontosságát hangsúlyozta. Az életviszonyok bonyolultsága miatt egyre nagyobb jelentősége lesz szakképzésnek, amely az elhelyezkedést is megkönnyítheti - mondta.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!