Nem lesz rendkívüli parlamenti ülés

Nem lesz rendkívüli parlamenti ülés - jelentette be a rendkívüli házbizottsági ülés után Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke szerdán a Parlamentben.

  • MTI MTI
Nem lesz rendkívüli parlamenti ülés
A házelnök elmondta, a közigazgatási hivatalokról szóló kormányrendelet ügyében az alkotmányügyi bizottságtól kér állásfoglalást, mivel a házbizottság nem tárgyal döntések tartalmáról. A Fidesz azért kérte, hogy üljön össze a házbizottság rendkívüli ülése, mert a törvényalkotói hatáskör elvonását vélelmezték annak kapcsán, hogy a kormány olyan ügyben hozott rendeletet, amelyben korábban az Országgyűlés nem tudott dönteni.

Szili Katalin hozzátette: az MSZP ezzel összefüggésben azt kérte, hogy folytatódjanak az ötpárti tárgyalások a közigazgatási hivatalokról szóló kétharmados törvényről. Kitért arra, a házbizottság ülésén az MSZP és az SZDSZ nem támogatta, hogy a Fidesz áfacsökkentési javaslatait rendkívüli parlamenti ülés keretében tárgyalja meg a Ház, az MDF pedig még nem alakította ki álláspontját ez ügyben.

Megjegyezte, a javaslat tartalmának sem volt többségi támogatottsága a testület ülésén, a Fidesz viszont csak akkor kezdeményezte volna a rendkívüli parlamenti ülés összehívását, ha azt minden frakció támogatja.
Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.