szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Napos idő várható augusztus 20-án, szerdán délelőtt országszerte a szakemberek szerint, legfeljebb kevés fátyolfelhőre és gomolyfelhőre kell számítani. A késő délutáni, esti óráktól azonban főként nyugaton, északnyugaton záporeső, zivatar lehet, a Balaton térségében estére vihart várnak.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy augusztus 20-án a nap első felében országszerte túlnyomóan derült lesz az ég, legfeljebb kevés fátyolfelhő és gomolyfelhő várható. A délutáni óráktól északnyugat felől erősebben megnövekszik a gomolyfelhőzet, azonban délen és keleten este is derült idő valószínű. Főként nyugaton, északnyugaton fordulhat elő néhol záporeső, zivatar.

A késő délutáni, esti óráktól a Dunántúlon és a középső országrészben többfelé erős - 40-60 kilométeres óránkénti sebességű - lökések kísérik az északnyugatira forduló szelet. Zivatarfelhő környezetében rövid ideig viharos - óránként 60-80 kilométeres - széllökés sem kizárt. A hőmérséklet reggel általában 10 és 15 Celsius-fok között alakul, de a völgyekben ennél hűvösebb lehet. A csúcshőmérséklet szerdán 29 és 34 Celsius-fok között lesz, de északnyugaton már csak 27 Celsius-fok körül várható.

Budapesten is túlnyomóan derült lesz az ég szerdán délelőtt, legfeljebb kevés fátyolfelhő és gomolyfelhő várható, záporesőnek vagy zivatarnak a kedd déli számítások szerint csekély a valószínűsége. A délutáni óráktól északnyugat felől erősebben megnövekszik a gomolyfelhőzet a fővárosban is.  

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság kedden délelőtt azt közölte, hogy a hidegfront hatására szerdán 18 óra után a Balaton térségét eléri egy körülbelül 60-80 kilométer/óra erejű északi, észak-nyugati szél, amely viharossá fokozódhat. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság arra kérte a fürdőzőket és a hajósokat, hogy figyeljenek a hirtelen megerősödő szélre. A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy I. fokú viharjelzés esetén (percenként 45 sárga villanás) a parttól legfeljebb 500 méterig szabad a vízben tartózkodni, míg II. fokú viharjelzés esetén (percenként 90 sárga villanás) tilos a Balatonban fürödni, csónakázni.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Augusztus 20: a rendőrség békés ünnepre készül

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyugodt, békés ünnepre készül, és nincs információja arról, hogy meg akarnák zavarni a rendezvényeket - közölte Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya.

MTI Itthon

Dupla biztosítás augusztus 20-ra

Ezerhétszáz rendőr, hétszáz biztonsági őr, ötven mentőautó, száz tűzoltó és 15 tűzoltóautó vigyázza majd az augusztus 20-i ünnepségek biztonságos lebonyolítását - írja hétfői számában a Népszava.