A szocializmus dübörgő századának történetei, amelyek nem kerülnek be a történelemkönyvekbe, mégis híven illusztrálják a kort. Kalapáccsal ölt a cinkotai gyár rendészeti vezetője. Pártfegyelmi a tagkönyvhamisító asszonynak.

Vitéz hadvezérek jeles csatái, királyok uralkodása, nemzeti hősök dicső tettei, diplomáciai manőverek, az osztályharc vagy a politikai kitüntetett eseményei, trónviszályok, dinasztiák, forradalmak, háborúk, etnogenezisek, népvándorlások – már régóta nem csak ezek jelentik a történelmet. Valójában sohasem csak róluk írtak a történészek. A források eddig is gyakran magántörténeteket tártak fel, nyilván XIV. Lajos, Saint-Simon herceg magántörténelme nagyon más, mint Vatelé, aki a káprázatos udvari fogadásokat szervezte és különösen más, mint egy korabeli csirkekopasztóé. Abban is különböznek egymástól, hogy az előző kettőről rendelkezünk forrásokkal, a másikról meg kettőről meg nem. De ahogyan Leopold Ranke is felfedezte, hogy mindegyik történelmi kor egyenlő távolságra áll Istentől, nincs tehát kitüntetett epocha, úgy a ma történészei is ráébredtek, hogy minden vagy majdnem minden ember története van elég érdekes vagy érdektelen ahhoz, hogy tanulságokkal szolgáljon.

Ahogyan a kutatók érdeklődése a XX. század folyamán fokozatosan terelődött a társadalom, a mentalitás, a mindennapi kultúra és egyáltalán az antropológiai jelenségek felé, szükségszerűen értékelődtek fel a jól dokumentált magántörténelmek. A mikro-történetírás, mint cseppben a tengert kíván egy-egy történetet felmutatni, re- vagy dekonstruálni, hogy aztán az egészre, legalábbis a nagyobbra, a fontosra találjon válaszokat.

Ennek a következménye a magántörténelem elméleti problémája is. Miközben az egyedin keresztül kívánja megmutatni az általánost, sokszor szembetalálja magát azzal a helyzettel, hogy éppen a köznapi, az általános dolgokról rendelkezünk a legkevesebb forrással. Születési, házassági, halálozási anyakönyv, iskolai bizonyítvány már jó ideje rendelkezésünkre állnak, de ahhoz nem elegendőek, hogy valakinek a magántörténelmét kellő részletességgel megrajzolják. Az újságban sem hír, hogy naponta több tízezer gép sikeresen landol, s csak arról számolnak be, ha az egyik leesik. Ezért aztán szükségszerűen fordulnak a történészek, különösen a régebbi évszázadokat kutatva az unikálishoz, sőt az extrémitásokhoz – zsiványokról, boszorkányokról, őrültekről, notórius pereskedőkről, minden rendű és rangú bajkeverőkről ugyanis több vagy legalábbis értékelhetőbb nyom, jel, adat maradt fenn, mint az egyszeri emberekről. (Lásd például Michel Foucault felkavaró könyvét egy XIX. századi családirtásról: Én, Pierre Riviere, aki lemészároltam anyámat, húgomat és öcsémet.) Igazságtalan vagy nem, ez a helyzet.

A családi emlékezet általában alig két nemzedékig képes visszanyúlni, ami abból is látható, hogy a nagyszülők sírjához még ellátogatunk halottak napján, de a dédszülőkét már az se tudjuk, hol van. A históriai érdeklődés tömegessé válását a romantika hozta magával, az értelmiség ekkor ébredt rá, hogy a népnek „nincs történelme”, legalábbis az elit számára fontosnak tartott nemzeti történelemmel alig érintkezik az elnyomottak magántörténelme. Nyakukba zúdította tehát a kötelező iskolai történelemtanítást. De más is történt: a XIX. századtól fogva erősödött fel az a vágy, illetve nyíl meg rá lehetőség, hogy az ember más jelet is hagyhasson utódaira, mint a neve, a háza, a földje vagy a korhadó fejfája. Ekkor indult be és azóta is pörög az emlékezetipar, amely ezt az igényt elégíti ki. A XX. századi ember már nem csak hivatalos emléknyomokat, iratokat hagy hátra szándéktalanul, hanem sok-sok feljegyzést, leveleket, fotókat is szándékosan, sőt újabban már a családok fiatalabb tagjainak magnóra mondja az ő személyes történetét. A magántörténelmünk megőrzése tehát nekünk is fontossá vált, aktívan részt veszünk benne – és ez a maga tömegességével bizonyosan új jelenség.

A Budapesti Negyed nyári száma olyan írásokat közöl, amelyeket a fővárosi magántörténelem köt össze. Ha ugyan összeköt. Mert belátható, hogy számtalan széttartó magántörténet van, amelyek aligha adják ki a város történetét. A műfajában, forráskezelésben és anyaggazdagságában is heterogén írások mindazonáltal szórakoztató olvasmányok. Itt most csak két cikket emelek ki. Nem mintha módszertanukban, forráshasználatukban (mindkettő hagyományos levéltári anyagon alapul) annyira forradalmiak lennének, de érdekes történetekről elevenítenek fel és jól vannak megírva.

[[ Oldaltörés (Az ószeres pártcsoport tündöklése és bukása ) ]]

Koltai Gábor levéltáros a VIII. kerületi ószeres pártcsoport „tündöklését és bukását” mutatja be. Ennek a 400–500 fős fura alakulatnak már a léte is különösen abszurd volt a háború után. Mindemellett jól példázza hogyan alakult át a Rákosi vezette kommunisták ravasz szövetségi politikája és torkollott merev osztálypolitikába. A háború utáni nyomorúságos kis egzisztenciák, köztük a vészkorszakot túlélt zsidó handlék érthető módon léptek be a baloldali pártokba (MKP, SZDP, majd MDP), tisztában voltak ugyanis azzal, védelem nélkül kereskedő tulajdonosként, „kispolgárként” nem sok jót várhatnak az új rendszertől. Oda menekültek, ahonnan a veszély leselkedett rájuk. A megbízhatósági és osztályszempontok alapján végigvitt tagrevíziók fokozatosan megritkították soraikat a pártban, ám ők foggal-körömmel ragaszkodtak tagságukhoz. Ennek érdekében képesek voltak akár a felettes pártszerveknél is interveniálni (például Marosán Györgynél, Mező Imrénél), sőt volt, aki még okiratot is hamisított.

Dénes Antalné például, aki rájött, hogy „ez a foglalkozás a párttagsággal összeegyeztethetetlen”, a foglalkozásaként megjelölt ószerest „önkényesen” varrónőre írta át párttagkönyvében. Ez tulajdonképpen jobban megfelelt az igazságnak, mert kényszerből a beteg suszter apja kiegészítő iparát vitte tovább egy ideig a Teleki téren, miközben őmaga varrónőként dolgozott, pontosabban a fegyelmi eljárás idején már a Szemkórházban volt gondozónő. Dénesnét előbb kizárták a pártból, hogy aztán az önkritikájának köszönhetően szigorú megrovással visszavegyék.

Ám ekkor már nem létezett az időközben tagságában felére apasztott („likvidált”) ószeres pártcsoport. Azon az 1949. májusi taggyűlésen, ahol Suhajda József kerületi titkár megdicsérte az ószeres és zsibárus párttagokat a választási kampányban nyújtott teljesítményükért, egyben be is jelentett a csoport feloszlatását. Egy év múlva a Teleki téri ócskapiacot és felszámolták, szerencsétlen handléknak a várostól távol eső Ecserire kellett átmenniük. Valóra váltak hát a csoportot vezető Solti Lajos szavai: „Annyi kétségtelen, hogy az ószeres társadalom egy részének át kell rétegződnie. […] A szocializmus dübörgő századában előbb-utóbb nem maradhat meg annyi kereskedő, mint amennyi most van. Ez vonatkozik ránk is.”

Rácz Attila cikke is ennek a dübörgő századnak egyik elfeledett történetét eleveníti fel, csak éppen 1965-ből. Budapest Főváros Levéltárának főlevéltárosa aprólékos gonddal rekonstruál egy gyilkosságot, ami az Autóalkatrészgyártó és Felújító Vállalat cinkotai telepén történt. Írásában leginkább a részletezettség (egymást követik a kékszín krepnejlon zoknik, antilopbőr, recés talpú cipők, jégeralsók, gumisarkú, használt bakancsok, Gogi- és Tutto-lakatok, Polzer & Stern márkájú páncélszekrények és egyéb korfestő nyalánkságok), ami az olvasónak egyből szembe tűnik. De tán elég lenne a nyomozati és a bírósági anyagot átolvasni ahhoz, hogy megismerhessük a szörnyű bűntett tárgyi részleteit és pontos körülményeit. A sűrű leíráson túl mit ad hozzá még ehhez a történész?

Rácz nem csak a bírósági iratokból dolgozik, felhasználja a korabeli sajtót és a munkásőrség archív anyagait is. Merthogy a gyilkos, Krisztián Imre párttag és munkásőr volt, és ez a körülmény adta rémtettének politikai pikantériáját. A korabeli események felidézéséből kiderül, a bűnelkövető munkásőrök többször számíthattak elnézőbb büntetésre, noha a felelősségre vonást nem kerülhették el. Krisztiánnak nem volt ilyen szerencséje, hiába a politikai megbízhatóság – ennek köszönhetően lehetett az üzem rendészeti vezetője –, a két kiskorú gyerek és a büntetlen előélet, rövid úton felakasztották.

A tettes tehát már ismert, azonban magát a bűnesetet és utóéletét mégsem ismertetném. Olvassa csak el, nyájas olvasó. Fordulatos és tragikus, mint egy jó krimi, és történelemnek se kutya.

(Budapesti Negyed, 2010/nyár)

Zádori Zsolt

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Sorkövető

Túl nagy és drága a lakásod? Trükkök válság idején

Nagy a baj, ha valakinek nincs lakása. Volt kor, amikor a csalódottak golyószóróval nyomatékosították igénylésüket. Az is baj, ha van otthonunk, de nem vagyunk képesek fenntartani. Az el- vagy összeköltözést nem Bajnai Gordon, a leválasztást pedig nem Rákosi Mátyás találta fel. Történelmi példák a lakásproblémák kezelésére.

Itthon

A halál villamoson járt

1918 nehéz éve volt az országnak és Budapestnek. Ha a háborús összeomlás, a nélkülözés, a menekülők özöne, a forradalom nem lett volna elég, ott volt még a halálos ragály, a spanyolnátha is.

MTI Sorkövető

„Az a jó zsidó, aki nem zsidó.” Asszimiláció Kelet-Európában

„Lehetek dekadens, mert vannak izomzsidók is” – vallott saját identitásáról Vázsonyi János művészettörténész. A Budapesti Negyed duplaszáma a zsidó emancipációval, különféle asszimilációs utakkal, tévutakkal és zsákutcákkal foglalkozik. Érdemes olvasni, érdekes olvasmány.

Egyhetes influenzaszünet Szerbiában

Egyhetes influenzaszünet Szerbiában

Lincshangulat és sztrájk Miskolcon

Lincshangulat és sztrájk Miskolcon

Szörnyvadász társasjáték érkezik a Stranger Things szerelmeseinek

Szörnyvadász társasjáték érkezik a Stranger Things szerelmeseinek

Vérszerződés köti a Viszkist a feleségéhez, és ez nem a lányát jelenti

Vérszerződés köti a Viszkist a feleségéhez, és ez nem a lányát jelenti

A kormány sportberuházásait népszerűsíti egy megtévesztő nevű új oldal

A kormány sportberuházásait népszerűsíti egy megtévesztő nevű új oldal

Nyelvet tanul(na)? Telepítse a Chrome-hoz ezt a bővítményt, sokat segíthet

Nyelvet tanul(na)? Telepítse a Chrome-hoz ezt a bővítményt, sokat segíthet