Gyakorlatozás közben, a Zách utcai bázison törték össze a Q7-es luxus Audit a Terrorelhárító Központ (TEK) munkatársai. A múlt héten vásárolt járművel tolatás közben csapódtak neki egy villanyoszlopnak, az autó bal oldala sérült meg.
A TEK új autóiról a Blikk számolt be elsőként, azt írta, az Audi Q7-eseket a veszélyes bűnözők elleni harchoz kapták a terrorelhárítók. A járművek értéke felszereltségtől függően 15 és 40 millió forint között lehet, de erről hivatalos tájékoztatást nem adtak.
A lapnak nyilatkozó biztonsági szakértő szerint a nagy teljesítményű Audikkal az államfőt és Orbán Viktort védő kísérők járnak, de a kabinet a külsőségekre is gondolhatott, amikor ezek mellett döntött. A Független Hírügynökség a Belügyminisztériumtól levélben érdeklődött a baleset körülményeiről, de válasz eddig nem érkezett.