A Jó Kezdet vége: ki lehet-e törni mesékkel a cigánysorról?

A programban részt vevő négy ország közül Magyarország sok szempontból előnyös helyzetben van - például messze meghaladja az óvódába járó roma gyerekek száma a szlovákiai, romániai és macedóniai átlagot. A kérdés tehát az, hogy késbb hová tűnnek az oktatási rendszerből a roma gyerekek?

"Azért is szerettem a foglalkozásokra járni, mert én nagyon szerettem tanulni, csak korán, 16 évesen férjhez mentem, ezért megszakadt az iskolába járás és minden egyéb dolog, ami a fejlődésemet segítette volna – meséli a nagyecsedi Nagy Erzsébet, aki az egyik résztvevő anyukából lett a program (Európa Tanács által kiképzett) mediátora.

Meséld el a jövőd

A programban részt vevő magyarországi településeken (Kántorjánosi, Nyíregyháza, Nagyecsed, Hodász, Nagydobos, Nyírkáta) összesen 850 gyermek (és családjuk) bevonásával indult el a Jó Kezdet program 2010-ben, amelynek legmeghatározóbb eleme a Meséd program volt. A Meséd foglalkozásokon az édesanyák egy csoportvezető közreműködésével közösen meséket olvastak, az itt használt jó minőségű könyveket pedig megtarthatták. A közös meseolvasás később otthon is folytatódott, tehát rövidtávon „az egész családot aktivizálta, hosszútávon pedig fejleszti a gyermek fantáziáját és szókincsét, képzelőerejét és kreativitását, ami a későbbiek során az iskolában nagy hasznára válik” – mondta el Pallaghy Szilvia, a Roma Oktatási Alap a Jó Kezdet program projektmenedzserétől.

„Van egy nyolcéves kislányom, vele jártunk heti rendszerességgel a foglalkozásokra. Minden héten izgatottan vártam a könyveket, amiből aztán minden este olvastam neki, ez azelőtt nem volt jellemző" – emlékszik vissza a kezdetekre Nagy Erzsébet. A Meséd program fontos komponense volt az is, hogy a programban részt vevő anyukák könnyen maguk is mentorrá válhattak, így jutott el Brüsszelbe ő is:  „A foglalkozások rendszeres látogatása után lehetőséget kaptam arra, hogy csoportot vezessek. 15 anyukával és gyermekükkel foglalkoztam, ugyanolyan sorsúakkal, mint amilyen én voltam. Mentorból az Európa Tanács mediátora lettem, aminek keretében részt vettem egy képzésen, ezáltal növeltem az esélyemet arra, hogy munkába állhassak. Mi, roma nők nem csak azért vagyunk hátrányban, mert romák vagyunk, hanem az aluliskolázottságunk miatt is. Az biztos, hogy nem fogom megszakítani a kapcsolatot az anyukákkal, csak más formában kell folytatnunk, amit elkezdtünk. Mert ők az enyémek, egy sorsban élünk.”

Az, hogy a programmal hivatalosan a Meséd foglalkozások véget érnek, Nagy Erzsébetet nem tántorítja el attól, hogy folytassa, amit elkezdett, kötetlen formában továbbra is szervezi a nagyecsedi foglalkozásokat: „most már van annyi erőm a rengeteg motiváció után és van annyi segítségem, akik el tudnak engem vinni nagyon-nagyon messzire ezen a területen, hogy tanuljak, menjek és csináljam. Mert képesek vagyunk rá.”

A szülőket és a pedagógusokat is tanítani kell?

A magyarországi Jó Kezdet másik meghatározó komponense volt a Nyíregyházi Főiskolával közösen indított hallgatói program, amelyben tanító és andragógia szakos hallgatók kötelezően teljesítendő, gyakorlati tanegység keretében, roma mentorok vezetésével látogatásokat tettek helyi roma családoknál, illetve részt vettek a Meséd foglalkozásokon is.

„Talán már nem is az hiányzik, hogy tudjuk, mik azok a pedagógiai módszerek, amelyek segítik az integrált oktatást, az osztályon belüli felzárkóztatást. Az alapvető hiányosság az, hogy ennek a művelőinek száma nagyon kevés és ezen belül is nagyon kevés a roma. Óriási feladatunk lenne most azonnal, hogy minél több hallgató olyan tudással kerüljön ki az egyetemekről és főiskolákról, ami képessé teszi őket arra, hogy ezeket a gyerekeket láthatatlanul tudják integrálni. A Jó Kezdetet azért hirdettük, hogy tudatosan építsük a családokat, az iskolákat és a befogadó szerveket, tehát a polgármesteri hivatalokat, önkormányzatokat, kormányzatot, civileket erre a fajta integrált nevelésre” – mondta Járóka Lívia.

Fontos, hogy a „szülőkben is tudatosítsuk, hogy a tudás érték, és felkészítsük őket a tanulás folyamatára” – mondta Joost de Laat, a Világbank gazdasági korelnöke a Jó Kezdet program június elején megtartott, brüsszeli projektértékelő konferenciáján. De Laat a Világbank és az ENSZ fejlesztési programja (UNDP) által koordinált kutatás eredményeit ismertette. A Világbank kutatási felmérésében részt vevő családok 87 százaléka él anyagi depriváltságban, ez pedig a gyermekek továbbtanulási és integrációs esélyeit is meghatározza. A felmérés szerint a szülőkben megvan a hajlandóság, hogy a gyerekeket óvodába járassák, ám ennek legtöbbször anyagi akadályai vannak. De Laat azt is hangsúlyozta: a kiemelt és minden szinten támogatott iskola-előkészítő foglalkozásokra legfőképpen ott lenne szükség, ahol jelenleg egyáltalán nincsenek, és ahol az egyenlőtlenségek már a kora-gyermekkorban megmutatkoznak, mivel a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatása később sokkal nehézkesebb.

Valamiben jobbak vagyunk a térségi átlagnál

Magyarország több szempontból is jobb helyzetben van, mint a Jó Kezdet programban részt vevő többi állam, mivel az óvodába járó roma gyerekek száma itt a legmagasabb (69 százalék), míg Szlovákiában ez az arány alig több mint 23, Romániában 37, Macedóniában pedig 11,7 százalék (utóbbi esetében az országos átlag mindössze 25 százalék). Ezekben az országokban gyakran fizetni kell az óvodai szolgáltatásért és sokszor kapacitáshiánnyal küzdenek. A szegregált oktatás azonban Magyarországon, csakúgy, mint a projektben részt vevő többi országban megfigyelhető, ahogyan az is, hogy a szociális és gazdasági hátrányok miatt a mélyszegénységben élő gyerekek jelentős része végzi kisegítő iskolákban, ami a továbbtanulás szempontjából – a szegregált intézményekhez hasonlóan – nem kedvező számukra.

A UNDP, a Világbank és az Európai Bizottság Regionális Roma Kutatása azt is kimutatta, hogy azok a roma gyerekek, akik óvodába jártak, nagyobb eséllyel fejezik be a középiskolát, mint azok, akik ugyanabból a közösségből jöttek, de nem jártak óvodába. A felmérés szerint az óvodába járó gyerekek kisebb arányban iratkoznak be kisegítő iskolákba, amelyeket kifejezetten a szellemi fogyatékos, illetve a tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek számára alakítottak ki (Csehországban például 33%-os, Szlovákiában pedig 70%-os csökkenés figyelhető meg).

Magyarországon a roma gyerekek kommunikáció szempontjából is jobb helyzetben vannak, mivel általában magyar anyanyelvűek, nem küzdenek nyelvi hátrányokkal. „Szlovákiában és Romániában olyan is előfordult, hogy a többségi nyelvet nem beszélő, a projektben résztvevő gyermekeket a szülők úgy íratták be óvodába, hogy tisztában voltak azzal, hogy az óvodában nincsen romani nyelven beszélő óvónő vagy asszisztens – tudtuk meg Pallaghy Szilviától.

Lehet-e így jó a kezdet?

A Roma Oktatási Alap (ROA) Jó Kezdet (Good Start) című kétéves programjának brüsszeli értékelésén azt is hangsúlyozták, hogy nem elég a civilek elszánt küzdelme, meg kell találni a közös hangot és célokat mind a szülők, az iskolák a helyi vezetők és kormányzatok között is.

„Ezt a programot azért hirdettük, hogy tudatosan építsük a családokat, az iskolákat és a befogadó szerveket, tehát a polgármesteri hivatalokat, önkormányzatokat, kormányzatot, civileket az integrált nevelésre. Azt szerettük volna látni, hogyan működik a program a gyakorlatban, és ahogyan a civilek beszámolnak róla, elég nehézkesen, de sikerre lehet vinni két év alatt. Most azt szeretnénk kidolgozni, hogyan tudjuk ezt a programot Európa összes cigánytelepére átültetni” – mondta el a hvg.hu-nak Járóka Lívia Európai Parlamenti képviselő.

A hosszútávú cél tehát az, hogy a civilek és az Európai Bizottság által kísérleti jelleggel indított programot minden szinten elfogadottá tegyék és a közép-kelet európai kormányzatokat ösztönözzék az integráció jól működő modelljeinek átültetésére – derült ki a projektértékelő brüsszeli konferencián. Kérdés marad ugyanakkor, hogy ez a kezdeményezés mennyire lehet sikeres a gyakorlatban nem feltétlenül kielégítően működő kormányzati romaprogramok mellett, kaphat-e kormányzati vagy uniós támogatást a folytatáshoz, illetve, hogy a 2005-2015 között meghirdetett roma integráció évtizedét sikerül-e valóban a felzárkóztatás évtizedeként zárni.