"A magyar csapatok a Don mentén támadó ellenséget visszaverték és annak súlyos veszteségeket okoztak" - továbbította 1943. január 12-én a Német Távirati Iroda a Führer berlini főhadiszállásán kiadott közleményt. Az MTI által is átvett és kiadott hír jól hangzott ugyan, de sajnos egy szó sem volt igaz belőle. A január 12-én a Don mellett meginduló támadás a magyar hadtörténelem egyik legnagyobb vereségét mérte a 2. magyar hadseregre.

Hetven éve, 1943. január 12-én indította meg a szovjet Vörös Hadsereg az Osztrogozsszk-Rosszos-hadműveletet a 2. magyar hadsereg ellen, a Don mentén. A szovjet csapatok néhány nap alatt áttörték a magyar, olasz és német védvonalakat, a közel 200 ezres magyar hadseregből mintegy 42 ezer katona esett el, 28 ezer megsebesült, 26 ezren pedig fogságba kerültek, amivel gyakorlatilag megsemmisült a magyar hadsereg.

A korabeli magyar sajtó, a rádió és a Filmhíradó azonban csak jelentős késéssel és megszűrve tájékoztathatott a történtekről. A híradásokat egyrészt erősen cenzúrázták, néha még szigorúbban is, mint a németek. Másrészt a magyar sajtónak nem voltak a mai értelemben vett tudósítói a fronton, és amúgy sem tudtak volna jelentéseket hazaküldeni, így a hadi események terén a külföldi hírügynökségekre, újságokra és rádiókra voltak utalva.

Január 14-én például az MTI a Popolo di Roma berlini különtudósítójára hivatkozva adta ki a hírt, mely szerint a voronyezsi fronton „megkísérelt” szovjet támadás „nyilván azzal áll összefüggésben, hogy a bolsevistáknak a más arcvonalakon előzőleg megkísérelt támadásai nem jártak a kívánt eredménnyel”. Az olasz tudósító jelentéséből kiemelték, hogy az „illetékes német körök” szerint a német parancsnokságot egyáltalán nem érte váratlanul a támadás, így azonnal „erőteljes német megerősítések érkeztek”.

Erősen idealizált tudósítás a magyar honvédekről, 1943 januárjából:

A jelentés szerint a szovjetorosz támadást „rendkívül heves tüzérségi tűz” előzte meg, de a „támadóknak csak egy helyen sikerült benyomulniuk a védelembe”. A német illetékesek ennek ellenére „teljes nyugalommal ítélik meg a helyzet további alakulását”. A jelentés szerint a nyugalom alapja egyrészt az, hogy „a magyar-német arcvonal teljesen szilárd”, másrészt pedig „a helyzet a Don völgyének délebbi szakaszán, valamint a nagy Don-kanyarulatban is a szövetségesek szempontjából kedvezően alakult”.

A valóságot az MTI-ben néhány nappal később a moszkvai és a Moszkvából származó brit jelentésekből ismerhették meg, de ezek a hírek természetesen az úgynevezett házi tájékoztatóban maradtak, nem adták ki a nyilvánosságnak. A január 18-án például a Reuters azt jelentette Moszkvából: „Voronyezstől délre a most már öt napja folyó támadást olyan nyomatékkal vitték keresztül, hogy a hátráló német és magyar hadosztályoknak nem volt idejük magukat új állásokban megerősíteni.” A szovjet rádió ugyanezen a napon már 22 ezer magyar hadifogolyról számolt be.

Filmhíradó 1943 januárjából, valamivel komorabb, de optimista hangulatban:

Bizalmas körben persze el kellett ismerni a vereséget, hiszen lassan csak kiszivárogtak hírek, illetve az ellenséges országok rádiói is igyekeztek a veszteségek hírével sokkolni a magyar társadalmat. Kádár Gyula vezérkari ezredes egy, a főszerkesztőknek tartott eligazításon január 20-án azt mondta: "A szovjet hatalmas erőkkel támadta meg a Don menti magyar állásokat, és ezeknek a támadásoknak a magyar csapatok egy hétnél tovább nem tudtak ellenállani (...) Hogy mennyi eltűnésünk és megfagyásunk lesz, azt természetesen most még senki meg nem mondhatja.”

A nyilvánosság felé apránként csepegtették az információkat, január második felében például szinte kizárólag „magyar hősök” kitüntetéseiről szóló hírek érkeztek a keleti frontról (a dolog szépséghibája, hogy a megnevezett katonák még az 1942. nyári és őszi harcokban szereztek érdemeket). A Filmhíradó (amely az MTI-vel és a Magyar Rádióval egy cégcsoporthoz tartozott) januárban a „megélénkülő ellenséges tevékenység” ellen sítalpakon vagy lóháton harcoló honvédekről közölt felvételeket, amiket ráadásul valószínűleg valahol Magyarországon forgattak.

Valószínűleg meghamisított tudósítás 1943 februárjából (a 0:39-nél látható tölgyfa biztosan nem a Don partján nőtt, a magyar csapatoknak már nem voltak harckocsijai, illetve a felvételeken látható Turán típusú tankokat nem vetették be a doni hadműveletekben):

Februárban, mikor már a magyar hadsereg maradványai kétségbeesetten igyekeztek valahogy visszavonulni, a Filmhíradó még mindig arról számol be, hogy a „magyar honvédek visszaszorítják a támadó bolsevistákat”. Igaz, egy másik, februári bejátszás narrációja már megjegyezte, hogy a téli időjárás „a szovjet hadsereg számára kedvező”, illetve hogy „a német és szövetséges csapatok szakadatlan súlyos harcokban verik vissza az ellenséget”.

Az MTI február 3-án este a Német Távirati Irodára hivatkozva kiadta a hírt, hogy „a Don és a Donyec felső folyása közötti térben tovább folynak a súlyos és változatos elhárító harcok”. Február 9-én szintén német jelentés alapján már úgy szól a hír, hogy a Don es Donyec közt „a német gránátosok oldalán magyar csapatok is önfeláldozóan küzdöttek”. Mikor az ellenség „egy helyen áttörte a védelmi vonalakat és páncélosokkal továbbnyomult erőre”, egyesek „sündisznóállásokat alakítottak” és a többieket fedezve „az utolsó gránátig és az utolsó töltényig harcoltak a minden oldalról rohamozó túlerő ellen, s csak azután törtek át közelharcban a feltartóztató állásig”.

(A cikkhez felhasználtuk a Joó András által szerkesztett "...a háború szolgálatában". Főszerkesztői értekezletek 1942. szeptember 22. - 1943. augusztus 25. című könyvet, az MTI archívumát, illetve a Nemzeti Audiovizuális Archívumban található, digitalizált Filmhíradókat.)