Banki csalás áldozata lett, és úgy érzi, nem hibázott? Varga Mihály öt csapása segít önnek. Vagy nem
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Egy „közvetítőtől” kapta azt a pendrive-ot a szombathelyi MSZP, amin a szerintük a város alpolgármestere látható kokainozás közben, ennek ellenére Czeglédy Csaba frakcióvezető szerint hónapokig „készítették elő” a politikai akciót Lazáry Viktor ellen. Az MSZP-s politikus ugyanakkor nem tartotta kizártnak, hogy Fideszen belüli ellenfelei próbáltak meg így leszámolni a polgármesteri ambíciókat ápoló Lazáry Viktorral.
Bár az MSZP helyi frakcióvezetője, Czeglédy Csaba jegyzi Szombathely belpolitikai történetének legfrissebb botrányát, aminek a magyar közélet első nyilvános vizeletminta-adását is köszönhetjük, közel sem biztos, hogy az ellenzék áll az eset hátterében. Mint arról már beszámoltunk, a múlt héten került nyilvánosságra egy videófelvétel, amelyen egy férfi feltehetően kokaint fogyaszt és nagy hasonlóságot mutat Lazáry Viktorral, a megyeszékhely alpolgármesterével. A politikus – annak ellenére, hogy a szocialisták első sajtótájékoztatójukon nem nevesítették a feltételezett fogyasztót – a bejelentést követően zártkörű, majd ügy kirobbanása után nyilvános vizeletvizsgálattal utasította vissza a feltételezést, azonban az ilyen minta alapján csak azt lehet megmondani, hogy illető három napja nem tolt (vagy, a felvétel alapján: szívott) kokaint a szervezetébe.
Háttér-információink szerint Lazáry politikai ellenfeleit nem csak az ellenzék soraiban kell keresni. Szombathelyen régóta tartja magát a szóbeszéd, miszerint a jövő évi önkormányzati választásokon nem Puskás Tivadar lesz a Fidesz polgármester-jelöltje, hanem Lazáry Viktor, aki Hende Csaba miniszter és országgyűlési képviselő támogatásával jutott el odáig, hogy lehetséges kandidáló legyen – ahogy erről a nyugat.hu portál többször is beszámolt.
Hende közbelép
Tavaly ősszel dr. Puskás Tivadar enyhe szívinfarktust kapott, több hétre kiesett a munkából. Hivatalosan Marton Zsolt (Fidesz) alpolgármester helyettesítette betegsége idején, és a helyi Fideszen belül már 2012 végén komolyan felmerült az utódlás kérdése. Jobboldali körökből származó információk alapján úgy tudjuk, ekkor zárta rövidre Hende a kérdést azzal, hogy Lazáry mellett tette le a voksát.
A jelenlegi helyettes – pártfogói hátszelével – igen erős pozíciót fogott a jelölti versengésben annak ellenére, hogy a jobboldalon azért többen is el tudták volna képzelni magukat a polgármesteri székben, azaz Lazárynak nem igazán szerzett barátokat az ajánlás. Ellenfelet annál többet, hiszen a csökkenő országgyűlési helyek mellett még a városvezetői pozíció jelent igazi befolyást, vagyis elképzelhető, hogy a videós történet nem csak a baloldalt segíti, hanem az amúgy kifele jól záró jobboldalon belül lehet hasznos azoknak, akik kimaradni látszanak a versenyből.
"Alapos elemzés"
Mindezt felvetettük Czeglédy Csabának is, aki annyiban megerősítette, tudott a Fideszen belül zajló, polgármester-jelölési történésekről, így aztán elképzelhető, hogy valóban „elszippantották” a videót mások elöl. Arra kérdésre, hogy jutottak hozzá a felvételhez, a politikus azt válaszolta, úgy kapták pendrive-on „egy közvetítőtől”, és úgy tudni, van egy hosszabb verziója is az anyagnak – ami nyilvánosságra került, az gyakorlatilag egy kivágott rész. Czeglédy nem adott egyértelmű választ arra, hogy már rendelkeznek a teljes verzióval, de azt állította, többszereplős a vágatlan verzió. A „közvetítő” kilétéről nem volt hajlandó semmit elárulni. „Ne gondolja senki, hogy alapos elemzés és vizsgálat nélkül beleálltam volna az ügybe” - mondta az MSZP szombathelyi frakcióvezetője, „ez nem a postaládába beesett anyag, folyamatosan jöttek az információk, jó háromnegyed év alatt állt össze a kép”.
Német eset: a szőrminta buktatta le az edzőt |
Kokainügyben a németek is megmártóztak már, igaz, nem politikussal, hanem futballedzővel: Christoph Daum, a Bundesligában szereplő Bayer Leverkusen edzője is egy nagy lehetőség kapujában állt, amikor a kokó miatt elbukott: német válogatott szövetségi kapitányi posztjának várományosaként keveredett bele egy hosszú sztoriba. Uli Honess, a Bayern Müchen klubmenedzsere 2000 októberében beszélt egy interjúban arról, hogy a német szövetség tehetetlen a drogokkal szemben, és talán azokhoz Daum úrnak is van köze. Ráadásul arról beszélt, hogy az edző folyton „náthás” (a kokainfogyasztás egyik jele, lehet, hogy az illetőnek folyik az orra). A tréner többször tagadta a nyilvánosság előtt a vádakat, beperelte Hoenesst, és igazságügyi orvosi vizsgálatnak vetette alá magát: hajpróbát adott. Ennek eredménye negatív lett, azonban a lassabban növő az ágyék- és hónaljszőrzetből vett mintából kimutatták a kokainfogyasztást. A Leverkusen azonnal elbocsátotta a klubnál 1996 óta dolgozó edzőt, a szövetség pedig felbontotta a 2001. június elsejétől esedékes, szövetségi kapitányi szerződését. Daum két és fél hónapra Floridába utazott, majd 2001 januárjában visszatért Németországba és sajtótájékoztatón jelentette be, hogy kokainnal élt. Később bíróság elé állt, és 10 ezer eurós büntetést kapott kábítószer birtoklásáért - edzői karrierje 2001 tavaszán Törökországban folytatódott, a Besiktasnál. |
A baloldali politikusnak felvetettük, hogy erősen tartja magát a városi legenda, hogy minden látszat ellenére a háttérben jóban van és „bizniszel” a másik fideszes polgármesterrel, Marton Zsolttal. „Baromság” - válaszolta tömören Czeglédy, „tudom, hogy ez a szóbeszéd, de attól még nem igaz”. Ha Lazáry Viktor kiesik, akkor két lehetséges jelölt marad, taglalta a frakcióvezető: az egyik Puskás Tivadar, aki egyszer már megverte Ipkovich Györgyöt, aki az MSZP színeiben két cikluson át vezette a várost, jelenleg is országgyűlési képviselő, vagyis komolyabb ellenfélnek számít.
A Fideszen belül időről időre felröppen még Mérei Tamás neve is, aki a helyi szimfonikus zenekar vezetőjeként a városvezetés egyik kedvence, ő valódi „sötét ló” a baloldal számára, az MSZP-nek egyelőre az sem világos, hogy ül a Fideszben, és, hogy hány szombathelyit tudna megszólítani. Közvélemény-kutatásokon mérjük a lehetséges ellenfelek támogatottságát, mondta Czeglédy, maradjunk annyiban, hogy Lazáry kényelmes ellenfél lenne számunkra.
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Ez egy kormányhatározatból derül ki, amely pénzt utal ki erre.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.
Gyűlöletkeltésre hivatkoznak.