Magyar nőt zaklattak az Iszlám Állam tagjai a Facebookon

A szállítmányozással foglalkozó nő előbb haverkodó üzenetet kapott, majd fenyegetésekkel és lefejezős videókkal árasztották el Irakból, Hollandiából, Szíriából jelentkező férfiak. Az offenzíva csak azután szűnt meg, hogy megváltoztatta a nevét és a lakóhelyét.

  • hvg.hu hvg.hu
Magyar nőt zaklattak az Iszlám Állam tagjai a Facebookon

Az Iszlám Állam terroristái vették fel a kapcsolatot egy szállítmányozással foglalkozó magyar nővel, aki ellenállt a beszervezési kísérletnek – írta a Bors Online.

A nőt állítása szerint be akarták szervezni az Iszlám Államba, ezért vették fel vele a kapcsolatot a Facebookon. Először egy bagdadi férfi írt rá, miután pedig elutasította az érdeklődést, másnap már fenyegető üzenetet kapott egy másik férfitól, aki az iraki Moszulból írt. Amikor a nő a válaszlevélben kifejezte ellenérzéseit az iszlamisták tevékenységével kapcsolatban, válaszul egy puskával lövöldöző figurát kapott. Utána Szíriából és Hollandiából író férfiak lefejezős videókat küldözgettek a nőnek.

A nő ezután megváltoztatta a nevét, lakhelyének pedig Moszkvát adta meg. Onnantól fogva nem kapott üzeneteket.

A magyar nő feltételezi, hogy fiatal lánynak nézték, "akit behülyíthetnek". A közelmúltban az Iszlám Állam terroristái tömegesen toboroztak fiatalokat "a hanyatló Nyugatról".

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.