Orbán elszólása is segíthetett kiskaput találni a Pride-rendezéshez, de Karácsonyék nagy jogcsatákra készülhetnek
Egy jogi kiskaput kihasználva bízhat a főváros abban, hogy rendőrségi engedély nélkül is megrendezhetik szabályosan a Pride-ot.
Ellátta a számos éjszakai klubot üzemeltető, vesztegetéssel vádolt Vizoviczki László személyi védelmét. Állítása szerint a rendőrök utaztak rá, hogy kivonják a forgalomból, és átvegyék a munkáját "az éjszaka császára" mellett. Tanyi György, a számos alvilági üggyel kapcsolatba hozott, jelenleg a Lakatos-gyilkosság miatt újra előzetesben ülő vállalkozó interjút adott a hvg.hu-nak.
hvg.hu: Tavaly decemberben a rendőrök videofelvétel közzétételével számoltak be arról, hogy önt két testvérével együtt elfogták és meggyanúsították egy több mint tizennyolc évvel ezelőtti emberölési kísérletért. Mit szólt hozzá?
Tanyi György: Amikor 1996. november 13-án rálőttek Lakatos Csaba fogathajtóra, a testvéreimet a közelben igazoltatták, és bevitték őket, majd engem is. A nyomozás során azonban azt állapították meg, hogy nincs közünk az ügyhöz. A helyszínen rögzített DNS-minták egyike sem a mienk volt, és a hívásadatainkból azt sem lehetett bizonyítani, hogy egyáltalán aznap telefonon beszéltünk. Mindent feltérképeztek a nyomozók, ezért sem értem, hogy ennyi idő múltán, miért vettek elő újra minket.
hvg.hu: Mert csak most tettek önökre terhelő vallomást.
T. Gy.: Igen, a Radnai László által elmondottakat elénk tárták, de abban csak annyi szerepel, hogy elárultam neki és a társaságunkban lévő két embernek, Ferencsik Attilának és Csüllög Zsigmondnak, hogy Portik Tamás megbízásából meg akartuk öletni Lakatos Csabát. De csak ennyi, konkrétumokat nem említett Radnai. A rendőrök meghallgatták Csüllögöt, aki tagadta, hogy ilyen beszélgetésen részt vett volna. Engem az őrizetbe vételemkor akartak kifaggatni, de nem tettem vallomást.
hvg.hu: Miért állt érdekében Radnai Lászlónak, hogy önt és testvéreit ilyen súlyos üggyel megvádolja?
T. Gy.: Arra gondolok, hogy miután újabb eljárások indultak vele szemben, ami miatt elvesztette az elnöki kegyelemmel járó kedvezményeket és vissza kellett mennie a börtönbe az egyszer már elengedett öt év letöltésére, ezzel a vallomással akart kint maradni.
hvg.hu: Más interjúban arról beszélt, hogy barátok voltak. Ez ennyit ér?
T. Gy.: Amikor 1996-ban bekerültem az Erzsébet téri robbantás miatt, abban is benne lehetett a keze. Nem haragudtam rá, de nem is lettünk utána beszélő viszonyban. Miután 1999-ben a vádak alól jogerősen felmentettek és szabadultam, ha összefutottunk, köszöntünk egymásnak, de semmi több. Azt nem értem, hogy ha alkut kötött a rendőrökkel és a kegyelemért cserébe beszámolt Portik Tamás ügyeiről, a Prisztás-gyilkosságról, az Aranykéz utcai merényletről vagy Fenyő János megöléséről, akkor a Lakatos Csaba elleni emberölési kísérletről éveken át miért nem beszélt.
Tanyi György |
A magassága miatt "Kisembernek" is nevezett, idén 50 éves Tanyi Györgyöt a nyolcvanas évek közepe óta ismerik rendőrségi berkekben. Az elmúlt évtizedek során több súlyos bűncselekményekkel gyanúsították meg. Így megvádolták az 1996-os Erzsébet téri kézigránátos merénylet megszervezésével, valamint a MOM Parkban lévő egyik étterem felgyújtásának ügyével, mindkettőben felmentette a bíróság. 2012-ben azért indult vele szemben eljárás, mert gáz- és riasztópisztollyal lövöldözött egy budapesti szórakozóhelyen, és őt gyanúsították meg a Romkert nevű bulihely 2007-es felgyújtásával is. A diszkó 49 éves biztonsági őre olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette. Tanyit, két testvérét, valamint még egy társukat tavaly december 18-án előzetes letartóztatásba helyezték, miután kapcsolatba hozták őket a a hajtó Lakatos Csaba elleni 1996-os gyilkossági kísérlettel. A férfinak emellett még egy önbíráskodási ügyben is kell felelnie, itt egy közlekedési baleset utáni összeszólalkozás fajult ökölharccá. |
hvg.hu: Most mire számít, meddig lesz bent?
T. Gy.: Mivel a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI) van az ügy, nem sok jót nem remélek, mert annak a nyomozóival nem vagyok jóban.
hvg.hu: Merthogy?
T. Gy.: Nem vettem jó néven, hogy az elmúlt években meggyanúsítottak több ügyben is, például azzal, hogy megzsaroltam Vizoviczki Lászlót vagy, hogy közöm volt az egyik ismerősöm halálához, holott az infarktusban halt meg. Továbbá nekem tulajdonítják a Romkert felgyújtását is, ahol a tűzben meghalt egy ember, a biztonsági őr. Az eljárás során mindössze egyszer hallgattak meg, de nem voltam sem őrizetben, sem előzetes letartóztatásban, pedig ez nagyon súlyos bűncselekmény. Korábbi ügyeimben a rendőri vélekedéssel szemben aztán mindig felmentettek vagy megszüntették az ellenem folyó eljárásokat.
hvg.hu: Nem lehet, hogy inkább arról van szó, hogy ezekben az ügyekben ön tényleg képbe került, nem pedig arról, hogy az NNI-s nyomozók fújnak önre?
T. Gy.: Nem, szerintem öt éve szándékosan utaznak rám. Mondja meg nekem, hogy ha a MOM Park kávézójának felgyújtását egy 195 centiméter magas 25-30 év körüli férfinak tulajdonították, hogyan hoztak összefüggésbe a bűncselekménnyel engem a 45 évemmel és a 165 centiméteres magasságommal? Többek között ez az ügy is szerepet játszott abban, hogy két rendőri vezetővel szemben az ügyészségen vallomást tettem.
hvg.hu: Mi okuk lett volna arra, hogy minden alap nélkül meggyanúsítsák súlyos bűntettek elkövetésével?
T. Gy.: Ki akartak vonni a forgalomból. Át akarták venni Vizoviczki László védelmét, és amíg én 11 hónapig előzetes letartóztatásban voltam, végre is hajtották ezt a tervüket.
hvg.hu: Elárulná azt, hogy a munkáját elveszítve mekkora bevételtől esett el?
T. Gy.: Nem, ez senki másra nem tartozik csak rám.
hvg.hu: Mit mondott erről az ügyészségen, amikor a rendőröket feljelentette?
T. Gy.: Valóban megkérdezték ott is, de ugyanúgy nem válaszoltam erre.
hvg.hu: És mi a helyzet az adóhivatallal? Ott be kell számolnia.
T. Gy.: Ez rájuk sem tartozik. Nézze, szórakozóhelyek védelmét láttam el, megéltem belőle. 1988-ban voltam büntetve utoljára. Nem sokkal az után, hogy szabadultam, családot alapítottam és ez volt számomra a legfontosabb.
hvg.hu: Most nem izgul amiatt, hogy még sokáig előzetesben maradhat?
T. Gy.: Ezen izgulok a legjobban, mert úgy látom, hogy a rendőrök arra törekednek, hogy minél tovább bent maradjak. Bár a két rendőri vezetőt feljelentettem és ők már vádlottak a Vizoviczki-ügyben, azt tapasztalom, hogy sokan ott vannak még a Nemzeti Nyomozó Irodában, akik velük dolgoztak együtt és ők továbbra is utaznak rám.
hvg.hu: A több tucat szórakozóhellyel rendelkező Vizoviczkiit is félre akarták állítani?
T. Gy.: Úgy gondolom, az ő pályafutásának ezen a területen vége. Jól ismertem, bár a diszkóiba nem jártam, de sokszor beszélgettünk. Jól dolgozó, agilis ember, aki a munkájának, meg a családjának élt. Szerintem sértett bizonyos érdekeket.
hvg.hu: Mégis mit ért ez alatt? Elmondása alapján tisztában volt a dolgaival nagyjából.
T. Gy.: Üzleti dolgok lehettek a háttérben, de ezt csak gondolom, erről nem tudok többet.
Egy jogi kiskaput kihasználva bízhat a főváros abban, hogy rendőrségi engedély nélkül is megrendezhetik szabályosan a Pride-ot.
Az elmúlt napokban látványosan megszaporodtak a kibeszélések.
A hatóságok vizsgálják, hol kaphatta el a súlyos betegséget.
Az ügy az EU Bíróságán köthet ki.
Dengyel Iván pedig visszavonult a színpadtól.
Szerinte a magyar gazdaság fejlődésében ellenérdekeltek mozgatják a szálakat.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.