Az állam helyett is segít a fóti Teréz anya és Angyal Csapata
„Magyarországon nincs szegénység. Mélyszegénység van", mondogatja sokszor a rokkantnyugdíjas Ildikó, aki évek óta harcol ellene Fóton. Mára egész csapat gyűlt köré: tetőt javítanak, ételt hordanak, ünnepségeket rendeznek. Ott is aktívak, ahonnan hiányzik az állam. Koszovói bevándorló pék, Jobbik-szimpatizáns, MSZP-s önkormányzati képviselő: ők is benne vannak Ildikó Angyal Csapatában. Mindenkire számít.
Apró, rozzant ház áll a kanyargós zsákutca végén: a gerendákat cserép helyett fekete nejlonponyva fedi, a szűk udvar felől két vadul ugató óriás schnauzer rohamozza a korhadt léckerítést. „Gyerekkoromban szuglyának hívták ezt az utcát, akkor még zenész cigányok laktak itt” – kezdett a kutyaugatástól zavartalanul rögtönzött idegenvezetésbe Gyuráné Deszpot Ildikó, ismerősöknek Ildi néni, de sokan „fóti Teréz anyának” hívják. A 62 éves rokkantnyugdíjas élete ugyanis évek óta szinte másról sem szól, mint az önzetlen segítségnyújtásról.
A kutyák gazdáihoz is azért vitt el minket Ildikó, mert a köré szerveződött önkéntes segítők, az Angyal Csapat és egy ács ismerőse segítségével fél év után végre tető kerülhet a nyugdíjas Vrtl házaspár feje fölé. De még ebben a rövid utcácskában sem ők az egyetlenek, akik számíthatnak Ildikóra. „Ott egy vak hölgy él a férjével", mutat egy másik házra Ildikó „mindig mosolyog, az ilyenekből merítek erőt”.
A zsákutca végén
Ha Ildikó nem lenne, már fölgyújtottam volna a házat
– mondta beletörődő szomorúsággal Vrtl Antalné Zsuzsa a ház egyetlen szobájában ülve, melybe összesen egy ágy, egy asztal, két fotel és a tévé fért be: még a vödröknek is alig találnak helyet, amikor beesik a víz a befejezetlen tetőn. A folyamatos beázás miatt a falakon tenyérnyi penészfoltokból és hiányzó vakolatból alakult ki sorminta.
Ez az állapot már javulás a korábbiakhoz képest: télvíz idején nem volt más választásuk, mint hogy a fürdőszobában húzzák meg magukat. Ugyanis az építéssel megbízott vállalkozó a kapott pénzből csak a tető felét fejezte be, majd közölte, hogy ez ennyire volt elég, és lelépett a munkásaival együtt.
Nyugodtan leírhatja, mert szégyen, hogy a XXI. században nincs mit enni
– folytatta Zsuzsa, majd az udvaron álló 69 éves, atlétás férje felé bök a fejével: „Itt hagyott másfél évre. Kapuzárási pánik.” Zsuzsának Antal havonta tízezer forint „asszonytartást” fizetett zsebbe, amin az önkormányzatnál elnézően mosolyogtak, de mivel nem váltak el, ezért nem tudtak segíteni.
Ekkor hallott Zsuzsáról Ildikó, és már aznap este egy szatyor élelmiszert akasztott a nyomorgó nő kerítésére. A „kapuzárási pánik” végeztével Antal azóta visszament Zsuzsához, és nyugdíjat is elkezdtek kapni mindketten, de a tető befejezése reménytelennek tűnt Ildikó közbeavatkozásig.
A szegénység arcai
Magyarországon nincs szegénység. Mélyszegénység van
– idézte fel Ildikó, hogy reagált egy önkormányzati közmeghallgatáson, miután az Emmi gyorsan hírhedtté vált szószedete megjelent. Ahogy megyünk keresztül Fóton, Ildikó folyamatosan sztorizik: sokat tud a város piszkos ügyeiről, de talán még többet arról, hogy mely házak falai rejtenek nehéz sorsú embereket.
Az egyik helyen egy magára maradt 60 éves értelmi fogyatékos férfi él, kicsit arrébb egy skizofrén lány, a következő utcában hatgyerekes család húzza meg magát. Mutat devizahitel miatt elveszített házat, amit korábbi tulajai szétvertek, mielőtt a bankhoz került volna: manapság hajléktalanok lakják. A híd alatt élő hajléktalan Zorrót nem sikerült felhajtani, és Csöves Misiről is csak hallottuk, hogy hétvégén kéregetett a vasárnapi mise után.
A személyes találkozásoknál fontosabb felismerés volt, hogy a közel húszezres Fót ahhoz már túl nagy, hogy mindenki ismerjen mindenkit, ahhoz viszont túl kicsi, hogy a szegényekről általában essen szó. Itt a szegény nem egy csoport jellemzője, hanem embereké, akiknek a városlakók ismerik az arcát.
Ezért is alakulhatott ki, hogy ha valaki bajban van, akkor Ildikóhoz és az angyalokhoz fordulnak. „Az önkormányzat úgyse segít” – legyint Ildikó lemondóan, de szerinte nem azért, mert nem akarnak, hanem ennek gyakran bürokratikus vagy pénzügyi akadálya van. (Az okokról például ebben a cikkben írtunk.) „Akinek 50 forinttal több a bevétele, mint a segély küszöbe, azzal nem tudtam mit csinálni. Este viszont megkerestem, hogy mire van szüksége” – emlékezett vissza Ildikó arra az időszakra, amikor az önkormányzatnál dolgozott külső bizottsági tagként.
Agydaganat, gerincsérv: nem akadály
A jótékonykodás kezdetére nehezen emlékszik vissza. Családjában nem volt jellemző, sőt rokonai azt mondják „a toronyban van a hiba”, és a bolondokházában fogja végezni. Bátyja kevésbé, unokanővére gyakrabban dörgöli az orra alá, hogy foglalkozhatna saját magával, ahelyett, hogy ideje nagy részét a rászorulóknak szenteli. Ami Ildikó esetében nem csak embereket jelent: kertvárosi házát három kutyával, tizenhárom macskával, két díszpinttyel és egy félvak teknőssel osztja meg. Az állatok egy részét az utcán találta sérülten, és azután is magánál tartotta őket, miután felépültek.
„Ez a ház holland adakozásból épült, nagyanyám kapta, mert hadiárva volt”– de Fótújfalu egésze így épült: gróf Apponyi Franciska kalapozta körbe Európát az I. világháború után, még Mussolini és XI. Piusz pápa is küldött adományokat a veteránoknak és árváknak épülő városrészre. Ildikó mély tisztelettel a hangjában beszélt a gróf Károlyi László feleségeként Fótra került grófnőről, szinte sorszerűnek tűnik, hogy később 37 évig dolgozott a róla elnevezett óvodában.
Erről eszébe is jutott, hogy már pedagógusként gyerekműsorokat szervezett, aminek a bevételeit gyermekkórházaknak juttatták el, és ezen kívül gyűjtéseket is szervezett:
Arra próbáltam tanítani már az egészen pici gyerekeket is, hogy adni jó.
A 2010-es tiszai árvíz idején már nagy erőkkel szervezkedett: Kemencének cementet gyűjtött, hogy újjáépíthessék az elsodort játszóteret, Felsőzsolcára hat teherautónyi adományt küldött, és a kolontári vörösiszap katasztrófa áldozatainak is segített.
Ekkorra már leszázalékolták, miután 2007-ben egy perforáció folytán a hasüregébe ömlött a vér, és az óvodai munkát is abbahagyta 2009-ben. „Tízezerből én voltam az az egy, aki túléli az ilyet”, ekkor fogalmazódott meg benne, hogy meghálálja az orvosoknak az életmentést. Évek óta heti két napot önkénteskedik a Honvédkórház gasztroenterológiáján.
Ildikónak gerincsérve van, jóindulatú daganat is növekszik az agyában, és a kezét is eltörte nemrég fűnyírás közben. A gipszet otthon egy ismerősével úgy vágatta meg, hogy ne akadályozza a mozgásban.
Nézzek ki a fejemből, és várjam, hogy lebénuljak? Így legalább élek egy életet
– ezek alapján nem csoda, hogy megkapta az Emberséggel Fótért kitüntetést: az ezzel járó húszezer forintból tízet az idősek otthonának adott, a másik tízezerből pedig egy kislány kapott biciklit, aki minden nap több kilométert gyalogolt az óvodába.
„Magad, uram, ha szolgád nincsen”
Házával szemben már évek óta karácsonyi és gyereknapi ünnepséget is szervez: szomszédok, volt kollégák, barátok segítenek neki sütni, főzni, és játékokat gyűjteni a gyerekeknek. „Emlékszem, még a férjem kötözte a szaloncukrokat a karácsonyfára” – azonban Ildikó 2010 óta özvegy, öt és fél éve mindennap kijár férje sírjához.
„Egy bolond százat csinál” – mondogatja Ildikó, így férje ugyan már nincs mellette, de megszerveződött körülötte az Angyal Csapat. A Kancz család kertjében találkoztunk a „B-középpel”: azzal a körülbelül tíz emberrel, aki már folyamatosan segít Ildikónak. „Enyhén szólva túl sokat vállal, igyekszünk levenni némi súlyt a válláról”, ezért osztották fel egymás között a napokat, amikor Ildikó helyett szállítják a felajánlott ingyenpékárut a szegényeknek.
Az évek során egyre többen csatlakoztak Ildikóhoz: közöttük van jobb módú, de olyan is, akinek gondot okoz a devizahitel törlesztése. Nem törvényszerű, hogy az segít, aki maga is volt már nehéz helyzetben, de itt is sokaknak megvan a saját keresztjük.
Az a kis ház azért áll még az udvar végében, mert egyszer lakóotthon szeretnénk nyitni értelmi fogyatékos gyerekeknek
– árulta el Kancz Mónika, az autizmussal diagnosztizált Kristóf édesanyja. A korábban értelmi fogyatékosok gyerekek fejlesztésével foglalkozó nő elmesélte, hogy amikor azzal kopogtattak az önkormányzatnál a kilencvenes években, hogy autista a gyerekük, akkor nem tudtak nekik érdemben segíteni. „Magad, uram, ha szolgád nincsen”, foglalta össze Mónika férje, István, ami akár a hiányos állami ellátórendszer réseiben működő Angyal Csapat mottója is lehetne.
Félre a politikát? |
"Van jobbikos, kommunista, és fideszes barátom is" – bizonygatta Ildikó, hogy az angyalok tevékenykedése távol áll a pártérdekektől. A csapatban többen jobbikosok (például Kanczék), de MSZP-s önkormányzati képviselő ugyanúgy a keménymag tagja. Egybehangzóan állította mindegyikük, hogy Fót érdekében félretesznek minden pártérdeket. Amit az is igazolni látszik, hogy pártállástól függetlenül több önkormányzati politikus is támogatja őket, de ők névtelenek szeretnek maradni, hogy ezáltal se keveredjenek propaganda gyanúba. Farkas Gergely országgyűlési képviselő, a Jobbik Ifjúsági tagozatának elnöke az önkéntesség éve folytán áprilisban járt Fóton, ő segített például felállítani azt a dobozt, amiről a cikk végén lesz szó. Ildikónak viszont nincs kötődése egyik párthoz sem, függetlenként indult önkormányzati képviselőnek, de nem választották meg, szerinte pont azért, mert párton kívüli. „A karácsonyt azért elvetted tőlem" – fenyegeti meg viccesen ujjával Ildikó Mónikát, aki a jobbikos jótékonysági karácsonyi ünnepségét is szervezi Ildikóé mellett. Fóton is látszik, ami egyre több helyen az országban: a mozgalmi alapokon működő Jobbik kisebb településeken kitűnik a párt által is támogatott önkénteskedéssel és jótékonysági programokkal. |
A koszovói pék süteményeit eszik a magyar szegények
Este 9 órakor már a Lani pékségnél kell lennünk: itt kapja meg minden este Ildikó a megmaradt pékárut, amit szétoszt a szegények között, arra is figyelve, hogy ki cukorbeteg, és ki mit szeret. Már közel 50 háztartásnak visznek sütiket esténként az angyalok, egy héten mindenki sorra kerül többször is. Az ingyenételre szorulók köre már akkora, hogy a krisnásokkal is felvette Ildikó a kapcsolatot, akik napi kétszáz adag meleg ételt ajánlottak fel. Már csak az önkormányzaton múlik az együttműködés.
A Lani tulaja, Muhadri Afrim Koszovóból érkezett Fótra, a bolt szerencséjére beindult annyira, hogy a családja is utána költözhetett.
Már Koszovóban is pékségem volt, ott is szétosztottam a szegények között, ami megmaradt
– Afrimnak ez magától értetődő, de látszik rajta, hogy büszke arra, hogy tud segíteni. A pékség falát oklevelek, kitüntetések borítják, amiket mind adakozásért kapott.
A másfél rekesznyi pékárut Ildikó gyerekkori barátnője, Barna Márti és egy „frissebb” szárnysegéd, Ivanics Zsuzsa segítenek szétosztani. Először a már említett vak nőhöz mentünk, majd egy 12 négyzetméteres albérletben élő háromgyerekes család jött: „Az apa kőműves, és a főnöke nem szólt, hogy nem tiszta a kútvíz: beleivott, és leállt a veséje.”
Lassan 11 óra van, amikor visszaértünk Ildikó házához. A ház előtt álló „szeretetdoboz” – amibe a segíteni akarók ingyen elvihető dolgokat rakhatnak, főleg tartós élelmiszert, almát, krumplit, de ruhákat, és iskolaszereket is – délután óta szinte teljesen kiürült.
Volt olyan, hogy megállt egy Mercedes, és kipakolták az egészet
– de ez sem állítja meg Ildikót: mesélt több támogatottról, aki kihasználta vagy tartozik neki, de az emberek többsége egyszerűen hálás. Nem titkolja azt sem, hogy van olyan, akinek már nem segít, mert többször csalódott benne, de továbbra is vallja, hogy „az embereket szolgálni és szeretni kell”.
Na meg az állatokat is: mióta péksüteményt hord, általában este 11 után kezd főzni nekik. Majd alszik 4-5 órát, és kezdi az egészet elölről.
„Cigányprobléma? Fóton???" |
Fóton két nagyobb szegregátumban élnek a cigányok: Barackoson és a Honvéd utcában. Durva egyszerűsítéssel Barackos a szegényeké, tipikus faluvégi putrisor, ahol se műút, se közvilágítás nincs. A Honvéd utca pedig az a hely, ahol „márványból építenek székelykaput", és senki nem akart minket elkísérni oda. Az Angyal Csapat mellett polgárőrként is önkénteskedő Kolozsváriné Jansik Renáta arról beszélt, Barackoson szinte nincs is balhé, bezzeg a Honvéd utcában. Az angyalok elmondása alapján ez az utca annyira veszélyes, hogy „még a rendőr is csak lapítva megy arra", állítólag még egy rendőrautót is felgyújtottak. „Nem a cigányokkal van a baj, hanem a bűnözőkkel" – ebben értett egyet mindenki. Ildikótól ugyanúgy kapnak a barackosi cigányok, mint bárki más, de azokról megvan a véleménye, akik „éppen csak leveszik az aranyláncot", mielőtt elindulnak segélyért. Azonban van egy másik különbségtétel, aminek semmi köze a cigánysághoz, de az állami szociálpolitikában régóta tabu. Ez az érdemes és az érdemtelen szegények szétválogatása: amíg Ildikónak és az Angyal Csapatnak szíve joga, hogy szabadidejében kinek és hogy segít; addig az államon számonkérhető, hogy ne kösse a támogatásokat feltételekhez. |