Halálos baleset történt Hernádkaknál
Eddig tisztázatlan körülmények között két személyautó ütközött össze.
Eddig tisztázatlan körülmények között két személyautó ütközött össze.
MTI
Augusztus 18. és 21. között a tavalyinál is több programhelyszín várja az érdeklődőket.
MTI
A vita a várhatóan nagy forgalmú kerékpárút nyomvonalának áthelyezéséről már 2020 ősze óta tart, vasárnap a település lakosai dönthetnek a kérdésben.
hvg.hu
Az eset miatt nem jár a 2-es metró a Deák Ferenc tér és az Örs vezér tere között.
MTI
Bár kézenfekvő lehet azt hinni, hogy a diktatúrák sajátossága az összeesküvés-elméleteken nyugvó kormányzás, egy tanulmány szerint éppen a demokráciák és a hibrid rezsimek azok, ahol a legtöbb potenciál rejlik a közélet rosszmájú behálózásában. A konteók az ellenzéktől sem állnak távol – emlékezzünk csak Márki-Zay Péter kijelentéseire –, ez viszont csak mélyebbre taszítja a társadalmat egy olyan időszakban, amelyből egyelőre nem ismerünk kiutat.
Míg a világ egyes részein élelmezési válságtól tartanak, a magyarországi gabonaellátás biztosított - írta a szombati Magyar Nemzet.
MTI
A Zala megyei Fűzvölgyön, Nemesnépen és Ramocsán polgármestert és önkormányzati képviselőket is választanak, a Fejér megyei Gyúrón ugyancsak időközi választás lesz.
MTI
Három férfi 2009-ben rabolt ki egy kiskunlacházi ékszerüzletet, egyiküket most sikerült elfogni.
hvg.hu
Az igazságügyi miniszter kihallgatását a korrupcióval gyanúsított Völner Pál ügyvédje kezdeményezte.
hvg.hu
Egy fideszes polgármester kongatta meg a vészharangot.
hvg.hu
A házelnöknek Hamvas Béla egyik műve jut eszébe, amikor a tárogató hangját hallja. Szerencsen emellé az európai demográfiai helyzet is beugrott neki a hangszert hallva.
MTI
Egyelőre nem tudni, pontosan kiket rejt a ciganos elnevezés.
A bíróság elrendelte a letartóztatásukat.
hvg.hu
A Jobbik elnökhelyettese szerint Jakab ellene irányuló puccsként értelmezte a párt szabályzatának módosítását.
hvg.hu
Keresztes László Lóránt azután fordult a köztársasági elnökhöz, miután a kormánypártok bojkottálták azt az ülést, ahol nyilatkozatot fogadtak volna el a folyók védelmében.
hvg.hu
Müller Cecília a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlása és az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján döntött.
hvg.hu
Ő már a negyedik halálos áldozat az idei nyári szezonban.
MTI
A ferencvárosi polgármester szerint a kerület közgyűlése kap egy új esélyt így, hogy korrigálja a korábbi döntéseit.
hvg.hu