Farkas Flórián életfogytig tanul?

Másfél évtized alatt végezte el az általánost Farkas Flórián miniszterelnöki biztos, ráadásul az utolsó évet a Romnet szerint egy esti iskola börtöntagozatán abszolválta. Nemrég az is kiderült, 44 éves korára le is érettségizett, majd még diplomát is szerzett, igaz, mindegyik végzettség körül voltak, vannak kételyek.

  • Rácz Tibor Rácz Tibor
Farkas Flórián életfogytig tanul?

Összesen 15 év alatt szerezte meg az általános iskolai végzettségét Farkas Flórián romaügyi miniszterelnöki biztos, ráadásul a nyolcadikat nagy valószínűséggel egy esti iskola börtöntagozatán járta ki - írja a fideszes roma politikusról a Romnet.

Az oldal újságírói már korábban igyekeztek utánajárni annak, hogy melyik egyetem mely szakán diplomázott Farkas, aki önéletrajzában először azt írta, az ELTE Jogi kar politológia szakán végzett, és 2006-ig ott óraadóként tanított is. Majd, miután a Magyar Nemzet megírta, hogy ez nem így volt, a politikus javította önmagát, s az ELTE Társadalomtudományi Karának politikaelmélet szakát jelölte meg végzettségeként, majd önéletrajzában az óraadó tanári bejegyzésnél is pontosított. „(Az) ELTE Társadalomtudományi Kar Politika Tudományok Tanszékén részt vett a 2005/2006-os tanulmányi évben a Kelet- és kelet-közép-európai politikai rendszerek tárgy és a Politikai rendszerek összehasonlító elemzése tárgy oktatásában a tantárgy oktatójának felkérése alapján.”

MTI / Koszticsák Szilárd

Ám mindannak ellenére, hogy Farkas Flóriánt diplomás emberként tartották számon a parlamentben, és az Országos Roma Önkormányzatban, a Romnetnek – és egyben a magyar sajtó nagy részének - afelől is kétségei voltak, hogy leérettségizett. Az indexnek küldött talányos válasza után az Oktatási Hivatal hirtelen meglelte azt az dokumentumot, amit korábban nem találtak a nyilvántartásukban, és eloszlatták a homályt: Farkas Flórián a Budakalász Gimnázium esti tagozatán tett érettségit, 2001. június 27-én szóbelizett, érettségi bizonyítványának száma: P01F011007. Tehát 44 évesen szerzett középfokú végzettséget. Ahogy az 1995-ben a HVG Portré rovatában olvasható volt: "Már indulása sem tipikus, hiszen kijárja az általánost, sőt a gimnáziumba is belevág – igaz, „végül nem érettségiztem le”".

20 évesen fejezte be az általánost

A RomNet írása szerint az 1957. szeptember 4-én, Tiszaroffon született Farkas az általános iskola 1-6. osztályát helyben végezte el. A Tiszaroffi Baptista Általános Iskola és Óvoda igazgatója, Patocsai László által aláírt dokumentum szerint a 6. osztályt Farkas Flórián az 1971/1972-es tanévben végezte el 15 évesen. Az általános iskola 7. osztályát már a szolnoki Dolgozók „Tejüzem” Iskolájában végezte el három évvel később, 1975. január 30-án, egy 160 órás tanfolyam keretében, a 8. osztályt pedig már Dunaújvárosban, a Földes Ferenc Dolgozók Iskolájában járta ki. Az általános iskolai tanulmányait befejező okiratot 1977. június 9-én állította ki az intézmény, vagyis 20 éves volt, amikor alapfokú tanulmányait abszolválta.

Farkas Flórián gyermekkori ismerősei és barátai, egykori politikustársai kételkedtek a dunaújvárosi tanulmányok létében, amikor a RomNet rákérdezett, mert érthetetlennek tartották, hogy a most miniszterelnöki biztosi pozíciót betöltő politikus hogyan került lakhelyétől közel 170 km távolságra, és miért nem Szolnokon fejezte be iskoláját. Farkas Flórián közeli ismerősei szerint a politikus katonai szolgálatot nem teljesített, és a RomNet erre vonatkozó kérdésére maga az érintett sem reagált.

Volt börtöniskola Dunaújvárosban

Az országgyűlési képviselő nyolcadik osztályának befejezését igazoló dokumentum másolatán az érdemjegyek mellett olyan rubrikákat is kitakartak, amelyet a 7. osztályos bizonyítványról viszont nem. Feltűnő, hogy a bizonyítványban a tantárgyak között a „Családi nevelés” is szerepel, és a bizonyítvány másolatának hitelesítő pecsétjét a Rosti Pál Gimnázium nyomta rá. A Dunaújvárosi Földes Ferenc Dolgozók Iskolájának jogutód intézménye ma a Rosti Pál Gimnázium, Általános és Szakközépiskola. Ennek az iskolának, mint az a tanintézmény szervezeti és működési szabályzatából kiderült, ma is van úgynevezett „börtöntagozata”. A Büntetés-végrahajtás Országos Parancsnokságának honlapján található információk szerint Dunaújváros-Pálhalma börtönnek három alegységi létesítménye van: Mélykút, Bernátkút és Sándorháza.

A RomNet megkereste a Büntetésvégrehajtási Országos Parancsnokságot (BVOP), hogy megtudja, a Dunaújváros-Pálhalma BV-intézet és alegységei voltak-e bármikor is kapcsolatban az alapképzettség (általános iskola) megszerzése érdekében 1975-1978 között a dunaújvárosi Földes Ferenc Dolgozók Iskolájával?

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának Kommunikációs Főosztályvezetője kérdésünkre azt közölte: „a jelenleg elérhető dokumentumok szerint a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben a sándorházai új szálláskörletek átadása után 1972-ben alakították ki a fogvatartotti tantermeket. Az oktatást először a Dolgozók Általános és Középiskolája, névváltása után 1977-től a Földes Ferenc Dolgozók Iskolája, majd az újabb névváltoztatást követően 1994-től a 2000-es évek elejéig a Rosti Pál Gimnázium, Általános és Szakközépiskola biztosította”. Ez magyarázhatja tehát, hogy Farkas miért végezte messze, Dunaújvárosban a 8. osztályt.  

Voltak szabálytalanságok a hídon

Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) Farkas vezetése idején indította el az ötmilliárd forintos kerettel kistafírozott Híd a munka világába programot, amely viszont a teljesítés nélküli tanácsadói szerződések, és gyanús ingatlanvásárlások, valamint egyéb mutyik miatt még a kormány számára is vállalhatatlanná vált, s az Emmi felbontotta a „Híd a munka világába” című program támogatási szerződését, ami azt jelenti, 1,6 milliárd elköltött forintot visszakövetelnek a kisebbségi szervezettől, miután a kormányzati vizsgálatok föltárták, hogy szabálytalanul költötték el a Farkas Flórián elnöksége idején indult Híd a munka világába program forrásait. A Híd a munka világába program miatt tavaly május elején nyomozást rendelt el a Fővárosi Főügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt. A nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal folytatja ismeretlen személy ellen.

Igaz, az Emmi azért nem annyira szigorú az ORÖ-vel, mint ahogy azt eleinte hangoztatta. Egy, a RomNet által megszerzett dokumentum ugyanis rávilágított, a roma önkormányzatnak a törlesztés első 11 hónapjában mindössze a teljes tartozás alig több mint 3 százalékát kell megfizetnie, összesen 55 millió forintot, azaz havonta ötmilliót. A tizenkettedik hónapban pedig a fennmaradó több mint másfél milliárd forintot egy összegben kell törlesztenie.

MTI / Illyés Tibor

Mindez megerősíti azt a hangfelvételekkel is bizonyított tényt, hogy a háttérben még mindig Farkas mozgatja az Országos Roma Önkormányzat szálait, mégpedig azokon az ORÖ vezetőkön keresztül, akik az ő „embereinek” számítanak. Többük számára nagy pálfordulásnak számít ez, hogy például Dancs Mihály még 2015-ben tagja volt annak az alternatív bizottságnak, amely a Farkas elnöksége idején elköltött pénzek nyomába eredt, ahhoz képest most az abszolút Farkas bábjaként jellemzett Balogh János elnök kabinetvezetője.

Farkas Flórián, aki a HVG-nek adott interjújában, ami 2012. szeptember elsején jelent meg – akkor még a szociális szövetkezeteket koordináló Híd a munka világába projekt még csak tervezési szakaszban volt - azt mondta: „Az új romapolitikának az önellenőrzésről is szólnia kell.”, azóta sűrű hallgatásba burkolódzik.