Van itt egy ostoba álvita, aminek egyfelől semmi értelme, másfelől immár mindkét párt bázisát rombolja. Jogosan veszít miatta szavazókat az MSZP és a DK is, hasonló nagyságrendben. Arról van szó, hogy Botka László nem akar közös listán szerepelni Gyurcsány Ferenccel, Gyurcsány Ferenc pedig egyáltalán nem akar közös listát – de ettől még a DK hisztizik, hogy Botka miért nem akar Gyurcsánnyal együtt szerepelni, az MSZP meg erőlteti azt a hülyeséget, hogy de legyen közös lista a DK-val is, de Gyurcsány nélkül.
Ilyen lista nem lesz. Ideje beismerni. Eleve kevéssé volt reális, hiszen a DK-nak Gyurcsány Ferenc mindennél, szó szerint mindennél fontosabb, plusz ugye ezt már Bajnai anno végigzongorázta: ajánlom mindenki figyelmébe a DK szinte napra pontosan négy évvel ezelőtt, 2013. június 26-án kiadott közleményét, melynek címe „Gyurcsány: a DK elnöke nem alku tárgya”.
A helyzet ma annyiban könnyebb, hogy már a DK sem akar közös listát. Mi tehát a feladat? Botka László bejelenti, hogy oké, akkor végre itt az idő megtudni, hogy melyik pártot választják a baloldali szavazók, lesz külön MSZP-s és DK-s lista. Onnantól kezdve már semmi indoka nincs a köpködésre a politikusoknak és névtelen senkiknek, sőt, az elvesző szavazatoktól sem kell félni, mert a szocialisták bőven vonal fölött vannak, és egy erős DK-s kampány Gyurcsányékat is valószínűleg 5% fölé tudja vinni.
Innentől pedig kétfelé ágazik az út.
Lehet úgy, hogy kard-ki-kard, az egyéni jelölteket is megindítják egymás ellen. Még mielőtt felhorgadnánk: ha van értelme annak, hogy létezik külön MSZP és külön DK (miközben a szavazóik egyetlen csoportból jönnek), akkor pont az lenne a tankönyvi magatartás, hogy külön jelölteket állítanak. Szó se róla: jelentősen kisebb esély van olyan helyeken győzni, ahol van szoci és DK-s jelölt is. De idővel vagy összeolvad (újra egyesül) ez a két párt, vagy eljön a pillanat, amikor igenis megküzdenek. Arról vitázhatunk, hogy mikor, de arról ne, hogy muszáj ezt a meccset lejátszani.
A másik opció a külön listák rögzítése, és az, hogy ezzel egyidőben megkezdik a koordinált jelöltállításról szóló tárgyalásokat. Ha a legfontosabb a cél a kormányváltás esélyét növelő szavazatmaximalizálás, akkor elemi érdek a 106 hely felosztása – és legyünk őszinték: eleve egyetlen pártnak sincs ennyi esélyes jelöltje. A legtöbbnek még esélytelen se. Ha már a szintúgy halvaszületett előválasztási ötletbe nem sikerült életet lehelni (ellenben lejárattak egy máskülönben nagyon is innovatív és hasznos intézményt), hát legalább a célzott eredmény egy része teljesüljön: keressék meg mindenhol azt a jelöltet, akiknek leginkább esélye van a győzelemre vagy a tisztes helytállásra.
Hiszen ebben korábban sem volt vita, az MSZP és a DK idejekorán deklarálták, hogy egyeztetni szeretnék a jelöltjeiket (úgy tudni, a pre-Botka időszakban ezt már meg is tették Budapesten). És nem csak ők készek erre: az Együtt csak az előbbiektől külön listához ragaszkodik, egyéniben hajlandó együttműködni, a Párbeszéd pedig, és ez most nem feltétlenül dicséret lesz, mindig is nyitott volt mindenre.
A Momentum és az LMP? Ez a két párt ugyan ma még a külön egyéni jelöltállításnál tart, de kérdés, hogy mennyire tudják majd viselni azt a vádat és nyomást, hogy tavasszal lehet tucatnyi olyan körzet, ahol tényleg attól függhet az ellenzéki győzelem (és ezzel esetleg a kormányváltás, de a kétharmad meg szinte bizonyosan), hogy megosztják-e szavazatokat. Pont ott, ahol e két párt elérése a legnagyobb (ingyen wifis teraszok és kézműves kapucsínók, hogy adjunk egyet a sztereotípiáknak), ott lehet a legnagyobb esély arra, hogy az ellenzék elveszi a Fidesztől az egyéni mandátumot.
A labda pedig elsősorban és kifejezetten Botkánál pattog. Mindenki kényelmesen beleült abba, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje ragaszkodik egy elbukott stratégiához. Holnap ki kellene állnia, bejelenteni, hogy oké, akkor egyfelől a Gyurcsány-mentes közös lista lekerült a napirendről, sok sikert kíván az önálló DK-listához. Másfelől pedig közli, hogy azonnal tárgyalásokat kezdeményez a koordinált jelöltállításról, már ki is jelölte Molnár Zsoltot e feladatra, aki, khm, gyakorlott a műfajban.
És onnantól végre koncentrálhat arra, amiért ezt az egész hacacárét a nyakába vette: arról ugyanis hónapok óta nem hallani, hogy miért lenne jó Magyarországnak, ha jövő tavasszal már Botka Lászlónak hívnák a miniszterelnökét. Csak a fűrész hangját, és a már bokáig érő forgács potyogását.
