„Az ünnepekre időzítve megjelent Soros György Mein Plan, szabad fordításban az Az én tervem című könyve, amelyből végre pontosan megtudhatja mindenki, hogy mit is rejt a Soros-terv” – olvasta fel a Hírcsárda pénteken megjelent kamuhírét gyakorlatilag szó szerint a Karc FM Paláver című műsorának egyik telefonálója szerdán.
A felháborodott nő elmondta, hogy elküldték neki az interneten a könyvről szóló hírt, amelyből aztán idézte a szerinte vérlázító pontokat. Ezek egytől egyig olyan túlzások egyébként, amelyek azoknak is feltűnhetnek, akik nem olvasnak Hírcsárdát, és Soros György írásait sem ismerik.
A „Dalma asszony” nevű telefonáló teljes komolysággal felolvasta azt a hülyeséget, hogy Soros szerint el kell törölni a nemeket, mert abból csak baj van, hogy léteznek férfiak és nők. Ha mindenkit egységesen átműtenek férfivá, akkor megszűnnek az egyenlőtlenségek. Ha mégsem menne a nemek eltörlése, akkor kötelezővé kell tenni a homoszexualitást – hangzott el tőle teljes drámaisággal a hírcsárdás marhaság.
A műsorvezető, Jurák Kata nem szólt közbe, a nő pedig sorolta tovább a kamuhír pontjait. Jurák Kata akkor szólalt meg, amikor ahhoz a részhez ért a felolvasásban, hogy el kell hallgattatni a szabad sajtót, úgy mint az Origót, 888-at és a Pesti Srácokat, illetve mobiltelefonon csak kihangosítóval lehet majd beszélni, főleg az utcákon. „Ezt hol olvastad? Ez hol található meg?” – kérdezte a telefonálótól. „Képzeld el, ez egy könyv, most kaptam, hogy megjelent Soros György Mein Plan című műve!” – hangzott a válasz.
„És ebben szó szerint szerepel, hogy el kell hallgattatni a 888-at…?” – jött az újabb kérdés, amelyre egy „igen, igen, igeni, igen, igen…” után az volt a műsorvezető reakciója: „Hát ez döbbenet!”
A telefonáló ezek után megfejelte az egészet azzal: „Képzeld el, hogy három paláveres ismerősömnek elküldtem, és mind a három visszaigazolta, hogy igaz”.
Jurák Kata itt már jelezte, hogy ő mást olvasott Soros Györgytől, illetve „ő nem ezzel a fordítással találkozott”. Ezután elmondta, hogy ő mit tud Soros György terveiről, köztük a migrációval kapcsolatos elképzeléseiről. Az viszont nem hangzott el, hogy a Hírcsárda egyik kamuhírén sikerült rugózni a műsorban.
A Comment.com blog szúrta ki a furcsa műsorrészt. A teljes műsor itt hallgatható meg, az igazi agymenés az ötödik perctől indul.