"Egy Zuschlag 2-t akartak belőlem csinálni" - Czeglédy szerint rá akarták venni, hogy Gyurcsányra valljon

Az előzetesből frissen szabadult politikus azt mondta, sok mindenre rá akarták venni a börtönben, és szerinte azért indult ellene eljárás, mert sok mindenkinek az útjában volt. Azt ígérte, lesz még mondanivalója fideszesekről, mert sokat tud.

  • hvg.hu hvg.hu

Az MSZP-s Czeglédy Csaba volt Kálmán Olga vendége a Hír TV Egyenesen című műsorában csütörtök este, miután mentelmi joga miatt megszüntette az ügyészség a több mint 6 milliárdos, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással gyanúsított politikus nyolc és fél hónapja tartó előzetes letartóztatását. Czeglédynek a börtönből sikerült összegyűjtenie a képviselőjelöltséghez szükséges aláírásokat, ezért jogerősen nyilvántartásba vették, mint jelöltet, így lett mentelmi joga.

Czeglédy, aki a szegedi börtönből egyenesen a csatorna stúdiójába ment, azt mondta, "rémálomszerű" volt az előzetesbe kerülni, de a büntetésvégrehajtásban is normális emberek dolgoznak, ő pedig csak rendes emberekkel találkozott ott, még a zárkatársai is azok voltak. Elmondta, mindennap futott és edzett, egyébként 24 órás kameramegfigyelés alatt állt, ami nem mindenkinek jár a börtönben.

A politikus azt mondta, nem azért akart most országgyűlési képviselőjelölt lenni, hogy kikerüljön idő előtt az előzetesből, mert az előző választásoknál is jelölt volt, de ez azért is fontos volt számára, mert ha egy teljes évig nem jelenik meg a szombathelyi közgyűlésben, akkor elveszett volna az önkormányzati képviselősége.

Czeglédy azt mondta, szerinte "a bíróság asszisztál ahhoz, hogy kényszervallatás legyen az emberekkel szemben", mert szerinte az is kényszervallatásnak számít, hogy ennyi ideig előzetesben tartanak valakit. A politikus arról is beszélt, hogy magától egyszer sem hallgatta ki őt a hatóság, csak végül a saját kérésére szeptemberben, majd októberben, de ő maga kezdeményezte többször is a hazugságvizsgálatot, viszont ezt is elutasították végül.

Elmondása szerint többször próbálták rávenni arra, hogy "könnyítsen a saját helyzetén", valljon más politikusokra, egy "hivatalos személy" például azt üzente neki, hogy

Czeglédy úr jelezze, ha Gyurcsánynak előkészíthetjük a zárkát.

Czeglédy azt mondta, számára egyértelmű volt, hogy azt várják tőle, hogy az MSZP-t, a DK-t, Botka Lászlót, az MSZP vezetőit és Gyurcsány Ferencet kellett volna befeketítenie, ha pedig ezt megtette volna, akkor előbb is hazakerülhetett volna. Azt mondta, ő ezt nem akarta, mert az ügyében nincsenek bűncselekményből származó pénzek, és nem is kerültek pártokhoz.

Egy Zuschlag 2-t akartak belőlem csinálni

- mondta Czeglédy, aki hozzátette, sem a DK, sem az MSZP nem hátrált végül ki mögüle. Czeglédy azt mondta, azért függetlenként indul az országgyűlési választásokon, mert szerinte egy erős jelöltnek kell indulnia mindenhol, de egyeztetni még nem volt ideje senkivel.

A politikus azt mondta, csütörtökön egyébként hat pert is jogerősen megnyertek a közmédiával szemben a Fővárosi Ítélőtáblán az ügyével kapcsolatban, a közmédia ugyanis többször is több károsultról beszélt, mint amennyi van. Erről Czeglédy azt mondta, szerinte száznál kevesebb olyan ember van, aki nem kapta meg a fizetését, és ők is csak azért nem, mert éppen az ellene folyó eljárás miatt tavaly június 13-án zárolták a cége, a Human Operator Zrt. számláit, elvitték a számítógépeket, a cég pedig működésképtelenné vált. Mint mondta, a májusi béreket június 12-ig "pár száz ember" nem kapta meg, de aztán több alvállalkozó elkezdte kifizetni az embereket, így lecsökkent a károsultak száma.

Hozzátette, tavaly júniusban egyébként a szokásosnál korábban fizették ki a munkabéreket az embereknek, mert elutazott, "előnászútra" ment a menyasszonyával, akivel egyébként a letartóztatása hetében akartak összeházasodni. Elmondása szerint így száznál kevesebb ember nem kapta meg végül a munkabérét, ezért mindössze 5-10 millió forintos kárról van szó. A költségvetési csalás vádját is tagadta, ő szerinte minen járulékot és adót befizetett. Arról, hogy miért Gyurcsány feleségétől, Dobrev Klárától kért kölcsön pénzt, Czeglédy azt mondta, sok embert ismer, de kevés olyat, aki olyan lehetőségekkel rendelkezik, mint Dobrev Klára cége, neki pedig a cége likviditási nehézségei miatt kellett pénz.

"Én úgy vagyok egy hatmilliárd forintos költségvetési csalás gyanúsítottja, meg egy bűnszervezet feje, hogy nálam nem találtak bűncselekményből származó vagyont a nyolc és fél hónap alatt" - mondta Czeglédy, aki arra kérdésre, hogy miért indult ellene eljárás, azt mondta:

Sokaknak az útjában voltam én is és a cégem is.

Elmondta, a felcsúti tao-pénzek kiperelése ügyében például sok irománynak ő volt a szerzője, és terhelő dokumentumai vannak kormányközeli emberekről is, mert a hatóságok nem vittek el tőle mindent. Úgy fogalmazott, hogy "kormányzati politikusokhoz köthető bankszámlamozgásokról sokat tud", ezért "még lesz mondanivalója". Azt is elárulta, hogy épp most az Elios-ügyben is kapott új dokumentumokat, és szerinte a fideszeseknek éppen az lenne a legjobb, ha megszökne.

Ezt viszont nem akarja, mint mondta, nem akar elmenekülni, neki ez a hazája, ha elítélik, akkor pedig leüli a büntetését.

A Csongrád Megyei Ügyészség a Legfelsőbb Ügyészségnek egyébként már elküldte Czeglédy mentelmi joga felfüggesztése ügyében az indítványt.

Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyik büntetőeljárás. A gyanú szerint a vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka közvetítéssel foglalkozott, és a bűnszervezet 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy az iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.