Nem volt kamarai tag, mégis ügyvédként dolgozott egy férfi

A volt ügyvéd úgy vett részt büntetőeljárásokban meghatalmazott, illetve kirendelt védőként, hogy előtte törölték már a kamarai névjegyzékből. Pénzt is átvett ezért, igaz, később vissza is adta.

  • MTI MTI
Nem volt kamarai tag, mégis ügyvédként dolgozott egy férfi

Zugírászat és csalás miatt ítélték felfüggesztett börtönbüntetésre egy volt ügyvédet a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tiszaújvárosban – közölte a Miskolci Törvényszék pénteken.

A Tiszaújvárosi Járásbíróság zugírászat és három rendbeli csalás bűntette miatt ítélte egy év négy hónap börtönbüntetésre és 225 ezer forint pénzbüntetésre az egykori ügyvédet, mert annak ellenére, hogy törölték a kamarai névjegyzékből, több alkalommal is látott el ügyvédi feladatokat. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette, valamint hatvanezer forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el – tette hozzá.

Az elsőfokú ítélet szerint a vádlott ügyvédi kamarai tagsága korábban megszűnt, amiért törölték a névjegyzékből. Ezután többször vett részt különböző büntetőeljárásokban meghatalmazott, illetve kirendelt védőként. Egy alkalommal üres papírlapot íratott alá meghatalmazóival azzal az ígérettel, hogy azt, mint meghatalmazást később visszajuttatja részükre.

Egyidejűleg ügyvédi munkadíjat is átvett tőlük, amelyet azonban nem adott vissza és így kárt okozott. A bíróság enyhítő körülményként értékelte, a vádlott az okozott százezer forint kárt megtérítette – közölte Horváth Dóra.

Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője fellebbezett, az ügyész három nap gondolkodási időt kért. A büntetőper a Miskolci Törvényszéken folytatódik – olvasható a közleményben.