Tamás Gáspár Miklós
Tamás Gáspár Miklós
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A dzsenderkutatás társadalomtudományi szak, ám a vele kapcsolatos ellenérzések a feminizmussal és a „Gay Liberation”-nal szembeni ellenszenvekből származnak.

Nem szeretném megismételni mindazt, amit a „társadalmi nemek” szak tervezett betiltásáról tudunk, amit „munkaerőpiaci” érvekkel indokol a fölsőoktatásért (is) felelős megaminisztérium, s amit konzervatívok is elutasítanak, s amit előre elfogad az ELTE.

Az egyik legveszedelmesebb szellemi következménye az ilyen alkotmányellenes törvényeknek, rendeleteknek, rendszabályoknak, intézkedéseknek, politikai akcióknak – filozófusok elleni kampány, „Magyar Művészeti Akadémia” (!), színházi csaták, CEU-törvény, „Stop Soros” törvény, egyetemi vezetők kicserélése és „kancellárok” uralma az egyetemeken és főiskolákon, állami pénzből privát kamuegyetemek és privát kamu kutatóintézetek létrehozása, a Magyar Tudományos Akadémia autonómiájának korlátozása, a Magyar Állami Operaház elleni homofób rágalomkampány, a kortárs magyar irodalom elleni denunciáns támadássorozat, a közgyűjtemények (főleg múzeumok) elleni sorozatos, fenyegető följelentések, a független médiák fölszámolása vagy gleichschaltolása (folyamatosan és fokozódóan) stb. –, hogy az egyre diktatúrásabb jellegű magyar állammal szemben erkölcsileg kötelező lesz a szolidaritás a kikészített vagy kinyírandó intézményekkel, szakmai csoportokkal és érdekszövetségekkel és személyekkel. Ha tetszik, a kritikátlan és elvtelen összetartás.

A fölsorolt intézmények, szakmák, értelmiségi csoportok szinte mindegyikével szemben vannak többé-kevésbé súlyos kifogásaim vagy kritikai fönntartásaim: hangoztatni őket most merő erkölcstelenség és ízléstelenség lenne.

Senki nem tagadhatja, hogy – mint minden új és támadott diszciplína esetében – a dzsendertanulmányok és a feminizmus környezetében is előfordulnak bizarr túlzások, amelyeket kipécéznek a szélsőjobboldali hecclapok és heccportálok. De ahogyan a geofizikát se ítéljük meg a laposföld-hívőkről, az orvostudományt se az oltásellenes kuruzsláshívőkről és a művelődéspolitikát (mint olyant) se dr. Kásler Miklósról, ezeknek sincs semmi jelentőségük. A dzsendertanulmányok (a „dzsenderelmélet” kifejezés tudatos félrevezetés, ilyen nem létezik) összehozzák mindazt, amit a társadalomtudományokból, a történettudományból, a lélektanból, a szexológiából, a közgazdaságtudományból, nyelvészetből, művelődéstörténetből, vallástudományból tudhatunk a nemekről – és arról, hogy az emberek hogyan értelmezik és kezelik a legfontosabb természeti-társadalmi-hatalmi-szimbolikus-kulturális különbséget az emberiségen belül.

Miért van „a nőt” jelentő legrégebbi német szó – das Weib – semlegesnemben? (És miért van mellesleg „a gyermeket” jelentő német szó – das Kind – semlegesnemben, de az általában „az embert”, nem a férfit jelentő szó – der Mensch – hímnemben?) Azért, mert az ősi indoeurópai hagyományban a nőnek (és a gyermeknek) nem tulajdonítottak lelket, és a semlegesnem előde  eredetileg a „nem animált”, azaz mozgató lélekkel nem rendelkező létezőket jelölte. A die Frau nőnemben van, mert eredetileg (akárcsak a magyar „asszony” szó) rangos, nemes nőt jelentett, ez a hierarchikus hovatartozás „animálta” a lélek nélkül sínylődő „némber”-t (azaz „női embert”, vagyis „női férfit”, hasonlóan a woman szóhoz: ez a wife + man kombinációból származik). Mindez nyilvánvalóan mond valamit a régi időkről, amit nem is szükséges itt elmagyarázni, hiszen nyilvánvaló. (Vö. még „menyecske”, „oldalborda”, „fehérnép”, „a gyöngébbik nem”, „a szebbik nem” stb.)

Ez csak apró példa – a nyelvtudomány már régen leírta, a Gender Studies keletkezése előtt mintegy másfél évszázaddal –, de a dzsenderkutatókra volt szükség, hogy az ezerféle tényt a társadalmi nemek (azaz a történeti társadalmak által értelmezett és újraértelmezett nemi különbségfajták) közötti egyenlőtlenség egységesítő szemszögéből nézzük meg. (Ennél egyszerűbben és ékesszólóbban írja le mindezt Tisza Kata. Mindenben igaza van. A férfiaknak minden okuk megvan a lelkiismeret-furdalásra – igen, mindannyiunknak –, a hatalom, a hierarchia, az egyenlőtlenség nem magától olyan, amilyen: csináljuk. A megbántott nők szenvedése és bánata nem csak „objektív” társadalmi tény. Valaki hibás érte.)

A dzsendertanulmányokhoz hasonló módon okozott botrányt – gondoljunk a Huszadik Század c. nagyszerű folyóirat viharos történetére – az egyik legújabb tudományág, a szociológia fölbukkanása, amely szintén az egyenlőtlenségeket és különbségeket kutatja, s amely együtt indult a szociális és kulturális antropológiai kutatásokkal (Marcel Mauss mindkét tudománynak alapítója és halhatatlanja).

Természetesen – bár elvileg semmi nem zárja ki, hogy konzervatív antifeministák is foglalkozzanak dzsendertanulmányokkal, olykor elő is fordul – inkább feministák vonzódnak a dzsenderkutatásokhoz, ahogyan a szociológia és szociálantropológia (francia) alapítói csaknem kivétel nélkül nem marxista szocialisták voltak (az első magyar szociológusok is), amint a klasszikus nemzetgazdaságtan alapítói többnyire liberálisok, és í. t. De ez empirikus összefüggés csupán, nem definíció, s az ilyen összefüggések világszemlélet és tudomány (mármint bölcsészettudomány, társadalomtudomány, nem egzakt tudomány: „science”) között nem állandók, történetileg változnak.

A dzsenderkutatás társadalomtudományi szak, ám a vele kapcsolatos ellenérzések a feminizmussal és a „Gay Liberation”-nal szembeni ellenszenvekből származnak (amint a szociológiával kapcsolatos kezdeti ellenszenv a társadalomkutatás miatt a nagybirtokosok és a kapitalisták által elszenvedett érdeksérelmekből származott, a kulturális antropológia pedig a gyarmati közigazgatás, a gyarmatosító burzsoá elitek és a térítő egyházak érdekeit sértette). A feminizmus ma a legjelentősebb „fölforgató” világnézet – az egyik legfontosabb hatalmi jogcímet borítja föl, mert az „otthon”, a „munkahely”, a „magán” és a „köz” elhatárolása, ennek az elhatárolásnak a módja a hatalmi viszonyok meghatározó eleme mindenkor a történelemben, ma is –, hiszen nem ismeri el a pillanatnyi, a nők rovására érvényesülő hierarchiát (rangsort), amit a konzervatív erők mindenkor „természetes”-nek szoktak föltüntetni. (Amint valaha „természetes”-nek tüntették föl a nemes és a közrendű, a nemes és a jobbágy, a rabszolgatartó és a rabszolga, a bennszülött és a „jöttment” [metoikosz] közötti rangkülönbséget.) Az ilyesmi mindig fölzaklatja a társadalmat: akárhányszor „történelminek” és „társadalminak” (azaz mulandónak) állítanak be érték- és rangkülönbségeket, amelyeket a status quo konzervatív hívei „természetesnek” (azaz örökkévalónak, változhatatlannak) tekintenek, olyankor mindig hangoskodás van, és a hatalmasok részéről nagy kísértés az elnyomásra. Ez nem érthetetlen.

Vegyük csak szemügyre a kapitalizmus mai igazolásait: azt mondják a tőkés rend apologétái és legitimálói, hogy a „siker” (azaz a vagyoni előny, az osztálykiváltság) annak jár ki, akiben van „alkalmazkodóképesség”, „kreativitás”, „vállalkozó szellem”, „hajlékonyság”, „rugalmasság”, hajlam a „tanulásra” és a „kemény munkára” – azaz magyarra fordítva: a gazdag intelligensebb, tehetségesebb, megérdemli helyét a vagyoni-társadalmi piramis csúcsán. A szegény az, aki „alulmaradt” a versenyben, aki „vesztes” (vö. „a rendszerváltás vesztesei”: azaz a többség „nem intelligens”), a legszegényebbek „nem szeretnek dolgozni”, stb. Tehát az egyenlőtlenséget – mint mindig – (tartós) morális és intellektuális (és a szegény, pl. fekete-afrikai népekkel szemben: faji-etnikai) kiválósággal azonosítják. (Vö. „hány nagy női zeneszerző van?” stb.)

Ezek általános adottságok, amelyeknek nem lenne szabad meglepniük senkit. Nem véletlen, hogy az egyenlőtlenség, az elnyomás hívei és haszonélvezői nem pártolják a pozíciójukat elbizonytalanító tudományos kutatásokat és a velük többé-kevésbé összehangzó társadalmi mozgalmakat.

Ehhöz Magyarországon hozzáadódik a szélső reakciós, obskurantista államvezetésnek az a sajátos elképzelése, hogy – amint erre már korábban céloztam – a magyar értelmiséget (a mérsékelt konzervatívtól a marxistáig) meg kell szüntetni, a maradi-nemzeties propaganda működtetőin kívül ki kell szorítani, ezen belül különösen a baloldaliságot mint teljesen fajtaidegent amolyan „fajtalankodásként” megbélyegezni, a „gondolatbűn” elkövetésére hajlamosakat halálra ijeszteni vagy száműzni. A diktatúrák – még az olyan viszonylag enyhék is, mint Orbán Viktor miniszterelnök úré – rendszerint túlbecsülik az értelmiséget, amely kulturális tekintély dolgában a vetélytársuk. Azt szeretnék, ha zavartalanul gyakorolhatnák az antifeminizmust (ami végső soron nem más, mint nőgyűlölet), a homofóbiát, s a mindenféle kisebbségek – de legelébb az alávetett többségek – szorongatását. A hatalmasok az elnyomásért cserébe elismerést, tiszteletet, csodálatot, áhítatot követelnek maguknak.

Nem fogják megkapni.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!