szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Apránként szedik ízekre különböző kormánypárti körökben az új nemzeti alaptanterv eredendően még "nagyon szép munkának" ítélt tervezetét. A csaknem két évig készült munkaanyagnak a Fidesz képviselői főként eszmei hiányosságokat rónak fel, miközben hivatalosan még mindig nem tudni, miért mondhatta a Miniszterelnökség vezetője a dokumentum bemutatása előtt, hogy "így biztosan nem lép életbe". A tervezeten dolgozó szakértők ezt mindenesetre már munka közben borítékolták.

Több mint három hét eltelt, de azóta sem tudják mire vélni – pláne kikódolni – az új nemzeti alaptanterv készítésében részt vevők, hogy mire utalhatott a Miniszterelnökséget vezető miniszter, amikor egy augusztus végi kormányinfón a hivatalosan még be sem mutatott tervezetről kerek perec kijelentette: ez így, ebben a formában biztos nem lép életbe.

A hvg.hu több, a munkában részt vevő szakemberrel beszélt az elmúlt napokban. Az érintettek – akik a megbízásukkor aláírt szigorú titoktartási nyilatkozat miatt mindannyian azt kérték, hogy a nevüket ne írjuk le – vérmérsékletük szerint értelmezték Gulyás Gergely szavait. Az optimistábbak (ők voltak kevesebben) reményei szerint csak arra gondolt a miniszter, hogy a társadalmi vita nyomán úgyis változni fog még a szöveg, a pesszimistábbak viszont a drasztikus belenyúlást-átalakítást sem zárják ki.

Az optimista verziót meglehetősen gyengíti, hogy a Miniszterelnökség vezetője már azt is előrevetítette, hogy „a történelem, az irodalom és a természettudományok tekintetében komoly változásokra van szükség”. Mivel azonban a munkaanyag konkrét hibáit nem említette, egyelőre marad a találgatás.

MTI / Kovács Attila

A 312 oldalas tervezet összeállítóit, illetve a munkát irányító Csépe Valériát információink szerint mindenesetre sem akkor, sem azóta nem kereste az észrevételeivel sem Gulyás, sem más a kormányból. Az Emmi oktatásért felelős államtitkára, Bódis József ugyan folyamatosan egyeztet a stábbal, de ezek csak technikai, a további munkára vonatkozó egyeztetések (a NAT kidolgozása ugyanis csak az első lépcső volt, hátra van még a kerettantervek kidolgozása, illetve az anyag teljes implementációja, vagyis a gyakorlatba ültetése). Kifogásai ráadásul információink szerint a legkevésbé Bódisnak vannak a szöveggel, aki már az új NAT benyújtása utáni héten úgy fogalmazott: „Nagyon szép anyag született”.

A munkában részt vevők egy része arra gyanakszik, hogy a kormány körül tolongó szakmai (vagy annak látszó) szervezeteknek is szól(hat)ott Gulyás kijelentése. A miniszter szerintük így üzent a köznevelési kérdésekbe korábban bevont, magukat most kirekesztettnek érző csoportoknak (a NAT tervezetén ugyanis kizárólag szakértők dolgoztak Csépe Valéria vezetésével), hogy nyugodjanak meg, őket is meg fogják hallgatni, az ő szempontjaik, észrevételeik is bekerülhetnek a szövegbe. (Az előző kormány, illetve az azóta innovációs és technológiai miniszterré előlépett Palkovics László oktatási államtitkársága idején felállított köznevelési, illetve köznevelés-stratégiai kerekasztalnak tagja volt például a 2011-es köznevelési törvénnyel életre hívott Nemzeti Pedagógus Kar, az Oktatási Hivatal és a Klebelsberg Központ mellett például az állami százmilliárdokkal kitömött Magyar Művészeti Akadémia (MMA), a négy legnagyobb magyarországi köznevelési intézmény-fenntartó egyház és a miniszterelnök szívének kedves, oktatási kérdésekben erős befolyással bíró Magyar Kereskedelmi és Iparkamara is.)

Hiányzó varázsszó

Az alaptanterv kidolgozásért felelős  volt miniszteri biztos láthatóan mindenesetre mintha elengedte volna a füle mellett a kancelláriaminiszteri kritikát, nem szállt be a konkrét érvek híján egyelőre politikainak tekinthető játszmába, hanem igyekszik az anyagról szóló vitát és a megszólalásait szakmai vonalon tartani.

A hvg.hu által megkérdezett kormánypárti képviselők és tisztségviselők legtöbbjének nem is szakmai, hanem főként hangsúly-, illetve ízlésbeli gondjai vannak az elkészült szöveggel. Nem nehéz kitalálni, hogy milyenek:

nem elég keresztény, nem elég hazafias, nem elég nemzeti. Összességében: túl független.

(Ezt mondjuk már a bemutatás napján megjósoltuk: a három hónapja külön kormánybiztost kapott hazafias nevelés kifejezés például egyszer sem szerepel a szakértők készítette dokumentumban, de a családi életre nevelés is csak egyszer, és ott sem a kormánynak kedves család=anya+apa+gyerek(ek) kontextusban. Ezzel szemben kiemeli viszont a szöveg a kormánynak mérsékeltebben kedves demokratikus intézményrendszer, az állampolgári és emberi jogok, valamint az aktív állampolgárság jelentőségét.)

MTI / Komka Péter

A kormánypártok őszi ülésszakot indító, szeptember közepi frakcióülésén még csak a képviselőcsoport szakmai kabinetje tárgyalt tervezetről, ott viszont információink szerint többen is bírálták az oktatási államtitkár által alapvetően pozitívként bemutatott anyagot.

Az ülésen, úgy tudjuk, hosszan beszélt a tervezetről a korábbi kulturális államtitkár, L. Simon László is, aki ezzel párhuzamosan a (korábban néhány hónapig általa szerkesztett) Figyelőben is kifejtette a véleményét az anyagról.

A lap szeptember 13-i számában megjelent interjú az alákérdezés magasiskolája egyéként („számomra a szöveg sokkal neutrálisabb, mint ami szülőként a szívemnek kedves lenne” – hangzik például az egyik „kérdés”, amivel L. Simon maximálisan egyetért),  már amennyiben persze nem ő maga írta az egészet, amikor ugyanis további részletkérdésekről érdeklődtünk a volt államtitkárnál, a politikus azzal utasította el kérdéseinket, hogy „nem tudok többet mondani, a lapban három oldalon már mindent leírtam”.

L. Simon amúgy már a cikk bevezetőjében felveti, hogy bár az új NAT vitaanyagnak megfelelő,

„igen komoly hiányosságai vannak a szövegnek”.

A volt kulturális államtitkár elégedetlen például a nemzeti és európai identitás meghatározásával, de hiányolja az anyagból a kereszténység egységes európai erkölcsi keretrendszerkénti megjelenítését, valamint a keresztény és a zsidó kultúra közti hangsúlyosabb különbségtételt is.

Sérelmezi azt is, hogy az egész dokumentumban egyszer szerepel a honvédelem szó, de még annak kontextusa sem tükrözi szerinte a kormány ezzel kapcsolatos politikáját, pedig „az elmúlt évek európai válságai és hazánk déli határzárának kiépítése egyértelművé tette, hogy a honvédségnek békeidőben nem csupán katasztrófavédelmi feladatai vannak.

Tudatosítani kell a gyerekekben, a katonaságot nem csupán homokzsákok pakolására használjuk árvizek idején. Ráadásul a férfivá válás folyamatában sem lehet eltekinteni bizonyos katonai ismeretek megtanításától.”

- írja a fideszes politikus, „ha már itt tartunk”-fordulattal kötve át a bírálatait az elmúlt hónapokban fellángolt, nemek körüli vitához:

 „érdemes lenne egyértelműbbé tenni a nemi szerepekhez való viszonyunkat. Ez ma égető társadalmi kérdés is, miközben az alaptanterv tervezete csak biológiai problémaként tekint rá, amikor az elsajátítandó természettudományos ismereteknél így fogalmaz: a tanuló ismeri a női és férfi nemi szervek felépítését és működését”.

A volt államtitkár felrója az anyagnak azt is, hogy az 5-10 évfolyam heti egy énekórája „elég messze van a Balog Zoltán miniszterkorában felvetett mindennapos énekléstől”, de kifogásolja azt is, hogy a szöveg szerinte nem szakított a „kommunista történetírás terminológiájával”, pedig

 „nyugodtan nevezhetjük a trianoni békét békediktátumnak, ezt nem kell már elfinomkodni a szomszédaink érzékenységére hivatkozva”.

Túry Gergely

A hvg.hu által megkérdezett kormánypárti képviselők közül volt, aki L. Simonnál is hangsúlyosabban hiányolta a dokumentumból a nemzeti-keresztény vonalat, a szövegen dolgozó munkacsoportoknak megítélése szerint függetlenségük dacára is tekintettel kellett volna lenniük „a keresztény kultúrát napjainkban fenyegető veszélyekre”, mint ahogy az alaptörvényben már évekkel korábban lefektetett családdefiníciót, a kizárólag férfi és nő között elfogadható házasság fogalmát is adoptálnia kellett volna szerinte a szövegnek.

Volt olyan kritika is, miszerint számos jó és előremutató eleme mellett az elkészült anyag túlontúl részletes:

„nem egy NAT, hanem messze túlterjeszkedik azon”.

Az e véleményt vallók szerint elegendő lett volna egy nagyjából 80 oldalas, a legfontosabb elvi-eszmei szempontokat rögzítő dokumentum is, a többit pedig a később kidolgozandó kerettanterveknek kellett volna tartalmazniuk. (Mellesleg a jelenleg hatályos, 2012-ben hatályba lépett NAT is 205 oldalas – a szerk.)

Borítékolták, hogy elhasal

A tervezet kidolgozásában részt vevő szakértők egyelőre értetlenül álltak a bírálatok előtt: tartalmi ügyekben állításuk szerint ugyanis abszolút szabad kezet kaptak a munka megkezdésekor.

Bár a Népszavának augusztus elején egy részt vevő szakember azt mondta: már az elején világossá tették számukra, hogy az új NAT-nak „kellően nemzetinek, munkaalapúnak és a családközpontúnak kell lennie”, a lapunknak megszólaló szakértők állításuk szerint nem kaptak ilyen útmutatót, így nem is tartották, pláne nem elsődlegesként szem előtt ezeket.

hvg.hu

Nem voltak elvárt alapelvek, vagy kötelezően használandó kifejezések sem, csak azokhoz a különböző kompetenciákra vonatkozó pedagógiaelméleti és tanuláselméleti terminusokhoz kellett ragaszkodniuk, melyek magában a dokumentumban is visszatérően szerepelnek – nyilván azért, hogy egy egységes neveléselméleti idea rajzolódjon ki.

Egyedül a szerkezetre vonatkozóan kaptak instrukciót, az viszont állításuk szerint szinte folyamatosan változott:

„Hol bővebb, hol rövidebb anyagokra volt szükség, aztán újra bővebb, újra rövidebb” – idézte fel a hvg.hu-nak egy a kidolgozásban részt vevő szakember, akiben állítása szerint már menet, vagyis munka közben megfogalmazódott, hogy

„a szöveg olyan alapvető módon nem foglalkozik az aktuális intézményi és politikai környezettel, hogy ebben a formában biztos nem megy át. Az egészben volt valami idealisztikus.”

A szakmai munka részt vevőit többek állítása szerint először a leadás időzítésével kapcsolatban érte meglepetés: eredetileg ugyanis csak a (végül a kész, társadalmi vitára bocsátott NAT-ról megtartott) szeptember 20-ai, egri konferencián kellett volna „összeilleszteni” a munkaanyag egyes részeit. Ehhez képest megdöbbentek, amikor Kásler Miklós erőforrás-miniszter július közepén bejelentette, hogy augusztus 6-ára le kell adni a tervezet egészét, és tanévkezdésre azt be is mutatja majd az Emmi.

Az augusztus 31-én nyilvánosságra hozott dokumentumról a hvg.hu-nak elsőként véleményt formáló szakértők azt mondták: szigorúan csak a szöveget nézve egy jó, színvonalas anyag született, ám mivel az alapparadigma, a rossz, centralizált oktatási szabályrendszer nem változik, a NAT önmagában nem tud javítani az iskolák színvonalán.  

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!