szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Először a nő támadt rá az őrre, majd a párja is ütni kezdte. A rendőrség által kiadott kamerafelvételek alapján sikerült elfogni őket.

Mint azt megírtuk, a rendőrség felhívást adott ki hétfőn abban az ügyben, hogy két ember rátámadt egy biztonsági őrre a Westendben.

Kedden azt írták, a nyomozók végül egy ferencvárosi lakásban találták meg az elkövetőket, akik a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint vasárnap bántalmazták a biztonsági őrt. 

A pár azért lett dühös, mert a biztonsági őr a záróra után nem engedte be őket egy üzletbe. A 21 éves budapesti V. Bernadett többször meglökte és rugdosta a biztonsági őrt, a 25 éves szintén budapesti H. Lajos pedig először megpróbálta visszatartani a nőt, de amikor a biztonsági őr távozni akart, akkor addig ütötte a férfit, amíg földre nem került. A férfi nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A nőt és a férfit egy biztonsági kamera rögzítette, amely alapján a rendőrség felhívást adott ki. A felvételek alapján egy állampolgár felismerte az elkövetőket, és bejelentést tett a rendőrségen. A terézvárosi nyomozók végül a párt kedden délelőtt egy ferencvárosi lakásban fogták el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a nőt garázdaság, a férfit súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!