Hogyan vált a központi politika elemévé Soros György gyalázása? - erről írt hosszú elemzést a New York Times, sorra véve benne, hogy főleg az Egyesült Államokban - és többek között Magyarországon is - hogyan lett a marginális szélsőjobboldali, alkalmanként antiszemita logikára építő Soros-ellenes diskurzusból mainstream.
A lap azzal kezdi, hogy múlt héten több Trump-ellenes személy mellett csőbombát vittek Amerikában Soros Györgynek is, mindeközben pedig az általa alapított egyetem, a budapesti CEU bejelentette, hogy inkább Bécsbe költözteti fő tevékenységeit. A lap szerint nem véletlen, hogy két, egymástól ilyen távol lévő országban egyszerre folyik kampány Soros ellen:
Az Atlanti-óceán mindkét partján jobboldali aktivisták és politikai figurák laza hálózata éveket töltött azzal, hogy Sorost ne csak egy jómódú politikai ellenlábasként jelenítsék meg, hanem mindannak a megtestesítőjeként, amit gyűlölnek
- írja a lap, hozzátéve, hogy ehhez egy alig kódolt antiszemitizmust fellhasználva egy olyan képet festettek a 88 éves milliárdosról, amely szerint ő egy "globalista" mozgalom kiagyalója, egy baloldali radikális, aki aláásná a jelenlegi rendet és bevándorlással higítaná fel a fehér, keresztény társadalmakat. A lap rámutat, hogy ez a Soros-kép az internet sötét zugaiból szép lassan a politikai viták középpontjába került.
Összeesküvés-elméletek az intrenet sötét zugaiból
A lap felidézi, hogy Soros eredetileg a kommunizmus bukása után létrejövő fiatal demokráciák támogatására koncentrált, később kezdett az Egyesült Államokban is politikai ügyeket finanszírozni, amely okot adott a jobboldalnak az ócsárolására, sok esetben félreinterpretálva az általa támogatott ügyeket, és sokszor antiszemita logikát is használva - például globális hatalomra törekvő nyerészkedőnek beállítva.
Ahogy Európában egyre szélesebb körűek lettek a tevékenységei, és Amerikában is elkezdte lobbitevékenységét, először a kilencvenes években szélsőjobboldali körök kezdték egy sötét zsidó összeesküvés központi alakjaként beállítani, így péládul a többszöri fasiszta elnökjelölt Lyndon H. Larouche Jr. körében, vagy elnyomó kelet-európai vezetők körében.
A Sorost kritizáló összeesküvés-elméletek eleinte a marginális antiszemita körökhöz kapcsolódtak, habár maga Soros nem foglalkozik kimondottan zsidó, vagy Izraellel kapcsolatos ügyekkel, és nem is kimondottan Izrael-párti.
A központi amerikai politika akkor vette célba, amikor 2004-ben 27 millió dollárt adott az akkori elnök, George W. Bush legyőzésére. Soros valóban az egyik legnagyobb támogatója a demokrata oldalnak Amerikában, személyesen több mint 75 millió dollárt az évek során szövetségi jelölteknek az amerikai nyilvános adatok szerint, miközben az Open Society Foundationsön (Nyílt Társadalom Alapítványok) keresztül 32 milliárd dollárt költött demokráciaépítési erőfeszítésekre világszerte.
Soros jelentősége Amerikában a Trump és követői által használt narratíva hatására nőtt meg leginkább a 2018-as félidős választások idejére. Republikánus körökben Soros György neve a liberalizmus mindenható szimbólumává lett, Trump számtalanszor hivatkozik rá, mint a kormányellenes megmozdulások támogatójára, az elnök családtagjai és közeli ismerősei ennél is tovább mennek a gyalázásában, az amerikai jobboldalon pedig úgy állítják be, mint a migránskaravánok szervezője, aki titkon jelen van a szövetségi bürokráciában, és ő áll a Trump-ellenes megmozdulások mögött is, ő maga fizeti a tüntetőket.
Ezt a képet a republikánusok fizetett hirdetésekben is közvetítették, és azután sem vettek vissza, hogy egy eltökélt Trump-támogató csőbombát küldött többek között a milliárdosnak is.
Európában Orbánék járnak ebben az élen
Európában a nacionalista vezetők járnak élen Soros démonizálásábában, így Orbán Viktor miniszterelnök Magyarországon, és egyes politikusok más, volt kommunista országokban is, mint Macedóniában, Albániában és Oroszországban.
A lap kitér arra is, hogy Európában, különösen Oroszországban és Magyarországon hogyan támadják "az autoriter vezetők", név szerint Putyin és Orbán Sorost, és hogy a Nyílt Társadalom Alapítványok végül inkább elköltözteti irodáját Budapestről, és a CEU is hamarosan követi. A lap megemlíti a "Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén" kormányplakátokat is, mondván azok a "nevető zsidó" antiszemita képre játsszanak rá.
A lap megemlíti azt is, hogy mi a kapcsolat az európai Soros-ellenes pártok és Washington között: mint írják, az albán konzervatív pártnak van egy, a texasi republikánus szenátorhoz közeli lobbistája, míg
Orbán kormánya Trump csapatával kapcsolatban álló lobbistáknak és think tankeknek fizetett pénzeket.