Karácsonyi pizzapartit szeretett volna szervezni a rászoruló gyerekeknek egy keszthelyi tanár, Molnár Tibor, de nem gondolta, hogy még egy ilyen eseménnyel is akadályokba ütközhet – pusztán azért, mert korábban az Együtt választókerületi elnöke volt. Molnár pártja a választások után megszűnt, így tavasz óta ő sem politizál szervezetszerűen, de néha közzéteszi véleményét közösségi oldalán – írja az Index.
A tanár egy civil társasággal, magánemberként szeretett volna egy kötetlen délutánt szervezni a gyerekeknek pizzával, táncházzal és bűvésszel, ezért felkérte a helyi általános iskolák igazgatóit, hogy gyűjtsenek össze gyerekeket (iskolánként kb. húszat, összesen százat), akik részt vennének a rendezvényen.
Az eseményre magánemberek felajánlásaiból több mint százezer forint összejött, a vendéglátósok felajánlottak ingyenpizzát, a művészek ingyen vállalták a fellépést, és a helyi vendéglátóipari iskola vezetője is belement, hogy megtarthatják a menzateremben az estet. Az intézmény vezetője azonban néhány nap múlva telefonon közölte Molnárral, hogy politikai okok miatt náluk nem bonyolíthatják le a rendezvényt.
A szervezők próbáltak másik helyszínt keresni, sikerült is megállapodniuk egy másik iskolával, egy nap múlva azonban onnan is azt a visszajelzést kapták, hogy nem tarthatják meg a pizzapartit, és felesleges a többi, a Klebelsberg Központhoz (Klik) tartozó iskolánál próbálkoznia, mert ez egyszerűen nem fog menni. Molnár szerint múlt héten volt a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum igazgatói értekezlete, ahol elhangzott, hogy nem lehet megtartani az eseményt a szakképzési centrum intézményeiben. Szerinte hasonló utasítás érkezhetett a Klik intézményeibe is.