Most a Nagy Imre-szobor miatt ír rólunk a New York Times

Alig pár nap kellett, hogy újra felkeltsük a rangos amerikai lap figyelmét.

  • hvg.hu hvg.hu
Most a Nagy Imre-szobor miatt ír rólunk a New York Times

Nem sok idő telt el azóta, hogy a túlóratörvény miatti tüntetések nyomán Magyarországról írt a világsajtó, ezúttal a New York Times-on jelent meg egy újabb írás, amely a magyar politikával, ezúttal a Nagy Imre-szobor áthelyezésével foglalkozik.

A fél világ a budapesti tüntetésekről ír

A Reuters, a New York Times, a BBC és a Guardian is kiemelten foglalkozik a magyarországi eseményekkel.

A portál a Fideszt szélsőjobboldalinak nevezi, és azt írja, a párt elhatározta, hogy elviszi Nagy Imre szobrát a Kossuth térről, akit kivégeztek ugyan az '56-os forradalomban való részvétele miatt, de korábban kommunista volt. A helyére a vörösterror áldozatainak emlékműve kerül. A szobrot áthelyező bizottságot pedig Kövér László, az országgyűlés fideszes elnöke vezeti - teszi hozzá a magyar szerző.

A cikk továbbá röviden összegzi a Fidesz demokrácia-rombolását az elmúlt nyolc évben, nevezetesen az alkotmány átírását, az igazságszolgáltatás és a választási rendszer a Fidesznek kedvező átalakítását, a civilek vegzálását, és a kormány konstans sorosozását említi.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.