Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Orbán Viktor Benjamin Netanjahuval tárgyalt, szóba került a múzeum is.
Orbán Viktor a hét elején Brazíliába látogatott, ahol részt vett Jair Bolsonaro brazil elnök beiktatásán. A kormányfő itt találkozott Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel is, akinek tárgyalásaik során azt mondta: a magyar kormány hamarosan teljesen új tervekkel áll elő a Sorsok Házával kapcsolatban – írja a Magyar Narancs izraeli lapértesülésekre hivatkozva.
A Times of Israel emlékeztet, hogy a Sorsok Háza már a kezdetektől viták kereszttüzében áll, a kiállítás koncepciója ugyanis azt sugallja, hogy a magyarok nem is igazán felelősek a magyarországi holokausztért. A lap szerint decemberben a magyar kormány képviselői Jeruzsálemben jártak, ahol találkoztak az izraeli külügyminisztérium és miniszterelnökség képviselőivel is, hogy a Sorsok Házáról tárgyaljanak.
A múzeumot többen is bojkottálják, köztük nemzetközi holokausztkutatók és zsidó közösségek is, ugyanakkor az EMIH részt vesz a kiállítás kialakításában, sőt a múzeum egésze a szervezet tulajdonába került. Decemberben Netanjahu hivatala közleményt adott ki, amelyben azt írták, az izraeli kormány csak akkor járul hozzá a megnyitáshoz, ha annak koncepciója egybevág az általánosan elfogadott történelemszemlélettel.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Nagyon jól ment tavaly a budapesti városnéző buszok üzemeltetőinek.
Az okok most egyértelműek.
Rendkívül értékes lehet.
A kórtermek jelentős része nem hűtött Magyarországon, a betegek elviselhetetlen melegre panaszkodnak.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.