„Ez a rendelet az ő (az utcán élők) hajléktalanságát nem oldja meg. Az ugyanis, hogy a belvárosi részekről ki lettek tiltva, nem jelenti azt is, hogy valamilyen fedett helyre mennek be. Nagy valószínűséggel a többség kijjebb költözött, olyan területekre, ahol nem jutnak még el a hatóságok. Kérdés, meddig fognak elmenni ebben a kiszorítósdiban. Olyan területekről is elküldik majd őket, ahol senkit nem zavarnak? – hangsúlyozta Szalma Balázs.
Az interjúban arról is beszélt, hogy miért nem hajlandó sok hajléktalan beköltözni a szállókra. „Sokan azért, mert néhol olyanok a körülmények, aminél még az utca vagy az erdő is komfortosabb. Másokat a rossz tapasztalatok tartanak vissza: esetleg meglopták, fizikailag vagy verbálisan bántalmazták őket. És bár paradox, olykor nagyobb biztonságban érzik magukat a közterületen, amit kiismertek, mint a hajléktalanszállón. Belátom, ha ezt laikusként nehéz megérteni. Én is csak úgy értettem meg, hogy négy éve dolgozom hajléktalanszállón, és látom, milyen folyamatok zajlanak” – mondta a koordinátor.
A magyarországi menekültpolitika és a befogadás összeegyeztethetőségéről szólva elmondta: Mi azokkal foglalkozunk, akik státuszt kaptak. Azt szeretnénk képviselni – az Európai Jezsuita Menekültszolgálatnak is ez az álláspontja –, hogy a befogadás mindkét oldalt gazdagító folyamat lehet. A befogadó társadalomnak érték lehet, hogy különböző embereket ismer meg és találkozik az értékeikkel. Hasznos lehet a munkabírásuk, és az, ahogy megbecsülik a dolgokat. A menekültek számára pedig a legfőbb érték, hogy otthon érezzék magukat ebben a társadalomban. Az integráció ugyanakkor mindig kétoldalú folyamat. Nemcsak a társadalom részéről fontos a nyitottság, hanem az ő oldalukról is.
