4 év alatt 816 millió forintot szedetett be az ellenzéki pártoktól az ÁSZ

A Fidesznél és a KDNP-nél pedig mindent rendben talált.

  • hvg.hu hvg.hu
4 év alatt 816 millió forintot szedetett be az ellenzéki pártoktól az ÁSZ

Az Index összegezte, hogy mekkora összeget követelt az Állami Számvevőszék eddig az egyes ellenzéki pártoktól összesen.

Az ÁSZ hivatalosan nem bírságolhat vagy büntethet, ugyanakkor 2014. január 1. óta megállapíthatja, hogy egy párt mennyi tiltott támogatást fogad el, amit a Magyar Államkincstár vagy a NAV juttathat érvényre.

Emlékezetes volt, amikor a Jobbikot büntették a választások előtt, illetve az év végén a Párbeszéd és a Momentum támogatását is letiltották, a Népszava szerint a Jobbik pedig további mintegy százmilliós büntetésre számíthat.

Mivel a törvény szerint az ÁSZ által megállapított tiltott támogatást nemcsak be kell fizetnie a központi költségvetésbe, hanem ugyanennyivel kell csökkenteni az adott pártok állami támogatását, a megítélt elvonások valójában duplázódnak.

Mivel az LMP-hez és a Párbeszédhez tartozó alapítványoknál is korábban kisebb összegű szabálytalanságokat találtak. Az Index szerint ezeken felül az MSZP-t összesen 5,07 millió, a Jobbikot 331,6 millió, a DK-t 8,24 millió, az Együttet 9,7 millió, az LMP-t 4,42 millió, a Liberálisokat 6,2 millió, a Párbeszédet pedig 7,5 millió forintra büntették.

A duplázódás miatt ez azt jelenti, hogy eddig mindösszesen 816 millió forint értékben tárt fel és kezdett el behajttatni szabálytalanságokat az amúgy a Fidesz korábbi országgyűlési képviselője által vezetett az ÁSZ.

Cikkünk megjelenése után az ÁSZ az alábbiakat közölte:

Minden közpénzt használó szervezet felé - így pártok felé is - elvárás az átláthatóság és elszámoltathatóság biztosítása. Kiemelt közérdek, hogy a döntő mértékben közpénzekből működő pártok gazdálkodása - közte a kampánypénzek felhasználása - törvényes és példamutató legyen. A számviteli-, a párt- és a kampánytörvény egyértelmű és kötelező előírásokat határoz meg a pártok számára, ezek betartása teremti meg a pártok gazdálkodásának szabályosságát, illetve a kampánypénzek felhasználásának átláthatóságát és elszámoltathatóságát.

Ellenőrzései során az ÁSZ nem szab ki "bírságot" vagy "büntetést", hanem alapvetően azt értékeli, hogy a döntő mértékből közpénzekből működő pártok igazolják-e a rájuk vonatkozó törvényi előírások betartását, a közpénzek szabályszerű felhasználását.

Az Állami Számvevőszék leszögezi, hogy számára nem léteznek ellenzéki vagy kormánypártok, kizárólag ellenőrzött szervezetek vannak, amelyek gazdálkodását a törvényi előírások szerint ellenőriznie kell. Az ÁSZ kiemelt szerepet tölt be és felelősséget visel a pártok feletti társadalmi kontroll érvényesítésében, ellenőrzéseivel hozzájárul a pártok gazdálkodásának szabályszerűségéhez, végső soron a politikai élet tisztaságához.

Az Állami Számvevőszék az ellenőrzéseit szigorú, nemzetközi szakmai standardok alapján, transzparens módon, minden egyéb szervezettől - így a kormányzattól és a pártoktól - függetlenül, a jogállam keretei között végzi. Az ÁSZ független a pártpolitikától, nem vesz részt a pártpolitikai küzdelmekben, ellenőrzési tevékenysége során nem mérlegel pártpolitikai szempontokat.

Ellenőrzései során az ÁSZ mindenben a vonatkozó törvényi előírások szerint, a jogállam védelme, a törvényi előírások betartása érdekében jár el, és a vonatkozó törvények keretei között minden párt számára ugyanazt a jogszabályok szerinti eljárást biztosítja. Az ÁSZ minden pártot azonos törvényi előírások alapján és eljárási szabályok szerint ellenőriz. Pontosan ez az, ami garantálja a jogállami kereteket, illetve a demokratikus normáknak való megfelelést.

Ahogy a pártokat érintő ellenőrzésekért felelős Holman Magdolna, az ÁSZ főtitkára a hvg.hu oldalon 2019. január 24-én megjelent interjúban hangsúlyozta: "Mi egy tükröt tartunk az ellenőrzött szervezetek elé. Lehet, hogy nem tetszik, amit látnak benne, de nem az a megoldás, hogy összetörik a tükröt, hanem az, hogy betartják a törvényi előírásokat."