szerző:
hvg.hu

Pedig a feljelentés érdemi elbírálás nélküli elutasításáról a Központi Nyomozó Főügyészség levelet küldött Jávor Benedek EP-képviselői budapesti irodájának címére. Azonban ez „nem kereste” jelzéssel érkezett vissza a feladóhoz.

Csütörtök reggel megírtuk, hogy eltűnhetett Jávor Elios-ügyről szóló feljelentése a Központi Nyomozó Főügyészségen. A Népszava híre ugyanis arról szólt, az eltűntnek hitt dokumentumban a politikus azt firtatta, volt-e bűnpártolás az önkormányzatok és a Miniszterelnökség részéről Elios-ügyben.

A képviselő érdeklődött az ügye állásáról Nyomozó Főügyészségen, de ott egyszerűen nem találták meg a feljelentést az ügyszám, a feljelentő neve vagy a cégnév alapján sem – írtuk reggel.

Most azonban az áll a Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleményében, hogy:

  • Jávor tavaly július végén adta postára az Országos Rendőr Főkapitányságnak címzett, július közepén kelt feljelentését.
  • A feljelentés az Országos Rendőr Főkapitányságtól tavaly augusztus 3-án érkezett a Központi Nyomozó Főügyészségre.
  • Az ügyészség az év augusztus 16-án írásban arról tájékoztatta Jávort, hogy azonos ténybeli alapon, ugyanezen bűncselekmény miatt Szigetvári Viktor korábban már feljelentést tett – amelyet a Központi Nyomozó Főügyészség tavaly február 19-án kelt határozatával elutasított – „ezért az újabb adatot, bizonyítékot nélkülöző feljelentésének érdemi elbírálására nem kerülhetett sor”.

Ezen értesítést az ügyészség arra a címre küldte meg, amelyet Jávor Benedek a feljelentés feladásához használt borítékon kézírással megjelölt. Ezen a címen Jávor budapesti irodája található, ahová az ORFK sikeresen postázta a feljelentés továbbításáról szóló értesítését. Az ügyészség küldeménye a kétszeri – tavaly augusztus 21-én és augusztus 28-án történő – kézbesítés megkísérlését követően, szeptember 5-én „nem kereste” jelzéssel érkezett vissza a Központi Nyomozó Főügyészségre.

Ezt követően idén február elsején Jávor faxon érdeklődött feljelentésének elbírálásáról. Az ügyészség február 6-án ismételten tájékoztatta a képviselőt a fentiekről, az értesítést már a brüsszeli címére küldték.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Náray Tamás nem ért egyet azzal, hogy Orbán Viktor gatyáján nevetünk

Náray Tamás nem ért egyet azzal, hogy Orbán Viktor gatyáján nevetünk

Kocsis Gergely: Kiborít, hogy a hatalom hülyére vesz minket

Kocsis Gergely: Kiborít, hogy a hatalom hülyére vesz minket

Felmentették a Magyar Posta hűtlen kezeléssel vádolt volt vezérét

Felmentették a Magyar Posta hűtlen kezeléssel vádolt volt vezérét

Egy házépítő cég máris rárepült a kormány népesedési programjára

Egy házépítő cég máris rárepült a kormány népesedési programjára

Kiképzés nélkül repült a pilóta az új Boeinggel, amelyik később aztán lezuhant

Kiképzés nélkül repült a pilóta az új Boeinggel, amelyik később aztán lezuhant

Egyesül az Extreme Digital és az eMAG

Egyesül az Extreme Digital és az eMAG