Senki nem tud semmi biztosat a fóti gyerekváros sorsáról, de a bezárás ténye után többen Mészáros Lőrincet vélik felfedezni az események hátterében, írja a HVG. A legrosszabbul az árva, menekült vagy speciális igényű gyerekek jártak, akik egy összeszokott, jó szakmai alapokon nyugvó közösségből kell, hogy átköltözzenek új környezetbe: Aszódra, Zalaegerszegre, Kalocsára (hogy ezeken a helyeken nem olyan befogadó a légkör, és hogy a szülők mitől tartanak, azt itt olvashatják). A HVG beszélt olyanokkal, akik szerint egyértelműen kiderült, hogy a világ 2057. leggazdagabb embere érdeklődik a kastély iránt. Igaz, azt, pontosabban egy szárnyát 99 évre bérli Károlyi László gróf az államtól. A másik lehetőség, hogy kormányzati vendégházzá lényegül át a kastély a felújítás után. Az biztos, hogy a parkban helyet kapó Gyermekkmentő Szolgálat épülete bővülni fog, de ők ígérik, csak a hozzájuk járó fogyatékkal élő gyerekek és kísérőik életének megkönnyítése miatt építkeznek.
A további részleteket az e heti HVG-ben olvashatják.
