Újra Borkait indítja a Fidesz Győrben

A 2006 óta hivatalban lévő városvezető a 13 évvel ezelőtt megkezdett út folytatását ígéri.

  • MTI MTI
Újra Borkait indítja a Fidesz Győrben

Önkormányzati választás 2019

Idézze fel a 2019-es önkormányzati választás kampányának és a szavazás napjának eseményeit, illetve kövesse a fejleményeket cikksorozatunkkal. Innen megtudhat mindent arról, mi történik az ország önkormányzataiban.

Borkai Zsolt továbbra is Győr dinamikus, töretlen fejlődéséért kíván tevékenykedni, hogy a város biztonságos, tervezhető jövőt kínáló, jó munka- és szabadidős lehetőségeket, erős szociális szolgáltatásokat biztosító település maradjon – olvasható a jelölését bejelentő közleményben.

Ebben idézik a jelöltet is, aki szerint 2006 óta hatalmas utat járt be a megyeszékhely, mert mára az ország egyik fő gazdasági központjává vált, emellett kulturális fellegvár, az ország egyik legnépszerűbb úti célja, a tudomány, az innovatív megoldások otthona, valamint a sport kiemelkedő városa.

Borkai Zsolt célja, hogy ezeket a területeket tovább erősítse, miközben megőrzik a város élhetőségét – tudatták.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.