Szanyi Tibor már nem az MSZP alelnöke

A politikust visszahívta tisztségéből a párt országos etikai és egyeztető bizottsága.

  • MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu
Szanyi Tibor már nem az MSZP alelnöke

A hétfőn meghozott döntés a párt közleménye szerint jogerős.

Szanyi Tibor – aki az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti listájának harmadik helyén állt, és nem szerzett újból mandátumot – az EP-választás után többször is élesen bírálta a pártvezetést nyilvánosan, illetve nyilvánosságra került levelében.

Június végén az MSZP elnöksége fel is függesztette a volt EP-képviselő párttagságát a fegyelmi eljárás idejére.

Sajtóhírek szerint a fegyelmi eljárás múlt héten megrovással zárult, de a döntés ellen az MSZP elnöksége súlyosbításért fellebbezett az országos etikai és egyeztető bizottsághoz, amely végül visszahívta tisztségéből a politikust. Az alapszabály szerint fegyelmi vétség esetén ennél csak eggyel szigorúbb büntetés van, a kizárás.

Szanyi Tibor – aki 2018 óta volt alelnök – az előző héten a Munkások Újságjában is azon véleményét hangoztatta a pártvezetésről, miszerint "a mai vezetői magatartás csupán a még elérhető egy-két önkormányzati pozíció bezsákolására, illetve a még meglévő maradék pártvagyonra koncentrál".

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.