Négy és fél év börtönt kapott a férfi, akit leszállítottak a troliról, erre megszúrta a sofőrt

A Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye emlékeztet, az eset tavaly júliusban történt.

  • hvg.hu hvg.hu
Négy és fél év börtönt kapott a férfi, akit leszállítottak a troliról, erre megszúrta a sofőrt

Egy 51 éves férfi tavaly július 21-én, a délutáni órákban ittas állapotban a 70-es trolibuszon utazott és cigarettázott, amikor a XIV. kerület, Olof Palme sétány és Zichy utca kereszteződésénél található megállónál a jármű vezetője odament hozzá, és leszállásra szólította fel.

A férfi leszállt a trolibuszról, azonban hirtelen visszafordult, egyik lábával fellépett a járműre, miközben elővett egy bicskát, amellyel megszúrta a tőle éppen távolodó sofőrt. A vezető részben kitért a szúrás elől, azonban a karja így is könnyebben sérült.

A BRFK XIV. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai a vádlottat rövid időn belül elfogták.

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a vádlott ellen felfegyverkezve elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra.

A bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki, és őt 4 év 6 hónap börtönbüntetésre, valamint 5 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélet nem jogerős, ellene az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést.

(Ügyészség)

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.