A szülők és a tanárok fognak kitakarítani egy iskolát Pécsen, hogy elkezdődjön végre a tanév

Már így is egy héttel kitolódott a nyári szünet.

  • hvg.hu hvg.hu
A szülők és a tanárok fognak kitakarítani egy iskolát Pécsen, hogy elkezdődjön végre a tanév

Nemrég arról számolt be a pécsi kormányközelinek mondott lapnak Őri László alpolgármester a Jókai Mór Általános Iskola felújítása kapcsán, hogy "a vártnál gyorsabb ütemben zajló munkák eredményeképp van egy jó hírünk a Jókai utcai általános iskola diákjainak is. A felújítással összefüggő feladatok miatt ugyanis a tanév számukra egy héttel később kezdődik, az iskola vezetőségének döntése szerint."

Arról is beszélt az alpolgármester, hogy a felújítás a tervezettnél jobban áll, mert júliusban kezdték, 10 hónaposra tervezték és már augusztus végén 50 százalékos volt a készültség.

Pécsi Stop szerint ennyire nem fényes a helyzet, mert a vállalkozó pénteken levonult a munkaterületről, de a tantermek állapota hagy maga után kívánnivalót.

Úgy tudják, hogy a takarítók és a tanárok mellett most éppen a szülőket mozgósítják, hogy végre elindulhasson a tanítás:

tőlük kérik, hogy szombaton délután, ha tehetik, jelenjenek meg az iskolában, lehetőleg vödrökkel és takarítószerekkel felszerelkezve. Ugyanis takarítani kellene.

A felújítás egyébként a tanévkezdés után is folytatódni fog, de a kivitelezőnek biztosítania kell a munkák ideje alatt az iskola és a tanórák zavartalan működését.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.