szerző:
hvg.hu

A fiú ráadásul a diákönkormányzat elnöke volt.

A szekszárdi Garay János Gimnázium egyik oktatója még múlt hét pénteken figyelmeztette a diákokat, hogy ne lájkoljanak semmilyen bejegyzést a Facebookon, amelyben a gimnáziumról van szó. Az oktató akkor ki is emelte az egyik diák nevét, aki erre válaszul "az imádom" gombra is rányomott, írja a Magyar Hang. A fiú a diákönkormányzat elnöke, és az MSZP azon posztját kedvelte, amely arról szólt, hogyan hagyják ott a tanárok az intézményt.

Később az egyik tanár még telefonon is felhívta a diákot, hogy mit képzel magáról, és arra kérte, hívja fel az igazgatónőt, és kérjen bocsánatot. Az iskola vezetője később behívatta, és szintén jelezte neki, hogy nem nyilváníthat tetszést a közösségi oldalon. A fiú jelezte, hogy lemond a diákönkormányzatban betöltött elnöki tisztségéről, amit viszont az igazgató nem engedett, arra kérte, október 13-ig, azaz az önkormányzatit választásokig jegeljék az ügyet. A diák ezen annyira kiborult, hogy kiiratkozott az iskolából.

A Magyar Hang emlékeztetett, korábban a Szekszárdon összeállt ellenzék polgármesterjelöltjének, Bomba Gábornak a fiát is ki kellett íratni az iskolájából. A fiút az igazgatónő azzal vádolta meg, hogy ő készítette azt a két videót, amelyekben a Hitlerről szóló Bukás című film egyik jelenete alatt az iskolát gúnyoló feliratok voltak. A fiút végül kivették az iskolából, a család állítása szerint azért, mert az igazgatónő lényegében megzsarolta őket.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kövér: A lelkészek és a plébánosok felelőssége, hogy a hívek megfelelő irányba szavazzanak

Kövér: A lelkészek és a plébánosok felelőssége, hogy a hívek megfelelő irányba szavazzanak

Több budapesti szakrendelőben is hónapokat kell várni a hasi ultrahangra

Több budapesti szakrendelőben is hónapokat kell várni a hasi ultrahangra

Itt az új tévégyártó: egyszerre több új készüléket is kiad a Motorola

Itt az új tévégyártó: egyszerre több új készüléket is kiad a Motorola

Radar 360: A nap, amikor az USA Iránt nevezte meg a szaúdi támadás elkövetőjének

Radar 360: A nap, amikor az USA Iránt nevezte meg a szaúdi támadás elkövetőjének

Ilyen különleges zebracsikót ritkán kapnak lencsevégre

Ilyen különleges zebracsikót ritkán kapnak lencsevégre

Balog Zoltán, Novák Katalin és Lovasi András is Családok Angyala díjat kapott

Balog Zoltán, Novák Katalin és Lovasi András is Családok Angyala díjat kapott