szerző:
hvg.hu

Forrnak az indulatok a Magyar Solymász Egyesületnél, miután a szervezet elnökéről kiszivárgott, hogy visszatérően durván rasszista megjegyzéseket tett Facebook kommentjeiben. Az Angela Merkelt "barom lengyel zsidó" jelzővel illető, nyomdafestéket nem tűrő kifejezések kíséretében "homoki niggerező" Prágay István tagja a kormány kiemelt nemzetközi rendezvényálma, a 2021-es vadászati világkiállítás szervezőbizottságának is. A kis egyesületben a lemondását követelik, a szervezőbizottságban viszont nincs nyoma, hogy következménye lenne a zsidózásnak-niggerezésnek.

Nyílt levélben készülnek elhatárolódni a szervezet durván rasszista kijelentéseket tevő elnökétől a Magyar Solymász Egyesület (MSE) tagjai, mert nem akarják, hogy a kiváló nemzetközi kapcsolatokkal bíró, 80 éves múltú egyesületet olyan, durván rasszista megnyilvánulásokkal mossák össze, mint amilyeneket a napokban nyilvánosságra került Facebook bejegyzéseiben az egyesület vezetője tett.

Mivel Prágay István ráadásul a 2021-es vadászati világkiállítás szervezőbizottságában is képviseli a solymásztársadalmat – azon a kormány által is kiemelkedő jelentőségűnek tartott eseményen, amelyre a tervek szerint nemcsak európai, hanem arab, vagy ázsiai, afrikai résztvevőket is várnak – a solymászok attól is tartanak, hogy nemcsak rájuk, hanem a teljes magyar vadásztársadalomra szégyent hoz az MSE elnöke.

Prágay István rasszizmustól függetlenül is alpári stílusú kirohanásaira a Magyar Vadászíjász Egyesület titkárának blogbejegyzése alapján a Magasles vadászati szakblog hívta fel a figyelmet vasárnap: a nemrég a kormányhoz közel került százéves múltú vadászati szaklap, a Nimród szerkesztőbizottságába is delegált fősolymász eszerint egyes színes bőrű focistákat egy ordenáré jelző kíséretében „niggereknek”, a bevándorlók egy meg nem határozott csoportját „homoki niggereknek”, Angela Merkel német kancellárt pedig „barom lengyel zsidónak” nevezte.

"Kérem a Magyar Solymász Egyesület Elnökét Prágay István Csaba solymásztársat, hogy elnöki pozíciójáról azonnali hatállyal mondjon le!” – írta a forrongó solymászok egyike a Magyar Solymászok nevű, nagyrészt az MSE tagjaiból álló zárt Facebook-csoportban, ahol napok óta élénk vita folyik Prágay elmozdításáról. A tagok információink az MSE rendkívüli közgyűlésének összehívását is kezdeményezik, hogy elszámoltassák kijelentéseiről az elnököt, aki sem a csoport, sem egyes solymászok személyes megkereséseire nem reagált.

Az MSE egy volt vezetőségi tagja és több jelenlegi tagja is arról számolt be a hvg.hu-nak, hogy a szervezetet négy éve vezető, a mindennapokban is arrogánsnak ismert Prágayval más gondok is vannak: évek óta nem oszt meg állítólag semmilyen információt a tagsággal az egyesület anyagi helyzetéről, gazdálkodásáról, pontos taglétszámáról (ami elnöksége kezdete óta a tagok állítása szerint a felére apadt), emellett az egyesület nevében pályázik különböző minisztériumoknál úgy, hogy arra a közgyűlés nem adott neki felhatalmazást.

Mindezek – és legfrissebbként a rasszista kijelentések – miatt a tagok egy része most abban bízik, hogy a nyílt levél hatására vagy lemond az elnök, vagy a tervezett rendkívüli közgyűlésen sikerül elmozdítani.

Előbbiről, illetve rasszista kijelentéseiről megkérdeztük magát az elnököt (aki Facebook-profiljáról időközben eltávolította az idézett bejegyzéseket ), de Prágay István nem volt túl beszédes: azt mondta, nem akarja kommentálni a történteket, mert azok „az egyesület belső ügyei”. Amikor visszakérdeztünk, hogy a magánemberi Facebook-profilján folytatott niggerezés és zsidózás mennyiben az egyesület ügye, már csak annyit mondott, hogy nincs több mondanivalója, majd mielőtt további kérdéseinket feltehettük volna, bontotta a vonalat.

A történtekkel kapcsolatban megkerestük Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációs államtitkárt is, aki tavaly december óta kormánybiztosként koordinálja az alsó hangon 50 milliárdos költségvetésű vadászati (még csak nem is világ)kiállítás előkészületeit. Azon túl, hogy mit gondol Prágay kijelentéseiről, azt is szerettük volna megtudni Kovács Zoltántól, hogy a fentiek után szerinte helye van-e az MSE elnökének a nemzetközi kiállítás szervezőtestületében, illetve tagja maradhat-e a Nimród szerkesztőbizottságának, amelynek az előző lapvezetés júniusi kiebrudalása óta Kovács a főszerkesztője. A kormánybiztos-államtitkár egyelőre nem válaszolt sem a hvg.hu, sem a Magasles azonos témájú megkeresésére.

Prágay Iatván (jobb elöl) a Nimród magazin szerkesztőbizottsági ülésén
©

A vadászati blog megkereste az Országos Magyar Vadászkamarát is, hogy terveznek-e etikai vizsgálatot indítani Prágay István ellen, a szervezet hatályos etikai kódexe ugyanis kimondja: “A vadászat, a vadászok megítélését az egyes vadászok tevékenységével, viselkedésével kapcsolatos tapasztalatok alapozzák meg. A méltatlan viselkedés, az elítélendő életmód, a törvények és etikai elvárások semmibevétele egy-egy adott településen a vadászok egész közösségét rossz színben tüntetheti fel.” A kamara szintén nem válaszolt a szakblog kérdéseire, amelynek szerkesztősége azzal zárta a cikkét: „aki ennyire tiszteli az embert, az vajon mekkora tiszteletet képes mutatni a vad iránt?”

Az MSE tagjai közt a jelek szerint ugyanakkor nem Prágay az egyetlen rasszista: a már említett solymász Facebook-csoportban zajló vitában az elnökhöz közeli tagok egyike azzal vette védelmébe az egyesületvezetőt, hogy Prágaynak „nem ült madár a kezén amikor írta azokat a nagyon csúnya, leginkább liberálisokat bántó mondatokat" (értsd: nem solymászként tette a kirohanást) majd így folytatta:

Pl. én se szeretem Merkelt, se a migráncsokat. Egyáltalán tisztázzuk, milyen színe van az embernek.

Ugyanő egy másik bejegyzésben bagatellnek nevezte a Prágay kijelentéseit, és azt javasolta a háborgóknak:

Lefogadom bármibe, hogy nem fogják leváltani, jobb belenyugodni, hogy Prágay van, és lesz is. Próbáljatok együttműködni vele, és akkor talán dob egy kis aprót.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A Brexit körüli vita miatt csúszhat az új Európai Bizottság hivatalba lépése

A Brexit körüli vita miatt csúszhat az új Európai Bizottság hivatalba lépése

Ízekre szedték a MÁV új menetrendjét

Ízekre szedték a MÁV új menetrendjét

Hiába a sok idegen szavazó, most mégis van eredmény Várföldén

Hiába a sok idegen szavazó, most mégis van eredmény Várföldén

Lakásbiztosításokra vezet be minősítési rendszert az MNB

Lakásbiztosításokra vezet be minősítési rendszert az MNB

Időközi választást kell tartani Dunaújvárosban a jobbikos polgármester parlamenti helyére

Időközi választást kell tartani Dunaújvárosban a jobbikos polgármester parlamenti helyére

Csak 709 telt házas Madonna-koncert kell – Puskás Aréna-matek a Duma Aktuálban

Csak 709 telt házas Madonna-koncert kell – Puskás Aréna-matek a Duma Aktuálban