Önkormányzati választás 2019
Idézze fel a 2019-es önkormányzati választás kampányának és a szavazás napjának eseményeit, illetve kövesse a fejleményeket cikksorozatunkkal. Innen megtudhat mindent arról, mi történik az ország önkormányzataiban.
Már önmagában óriási siker, hogy sikerült az ellenzéki összefogást megvalósítani – mondta Karácsony Gergely azok után, hogy a XIV. kerületi Örökzöld Óvodában leadta a szavazatát. Az ellenzéki főpolgármester-jelölt örül az öt évvel korábbinál magasabb részvételi adatoknak, az ide vezető kampányt viszont durvának és mocskosnak nevezte.

Karácsony Gergely azt mondta, bármi lesz is, semmilyen eredményt nem tartana kudarcnak, hiszen az ellenzéki politikát már sikerült szerinte megváltoztatni. Arra azért komoly tétekben fogadott, hogy győzni fognak.