Az új pécsi polgármester már el is kezdte az önkormányzati cégek átvilágítását

Péterffy Attiláék azt vizsgálják, hogy felelős és szabályos volt-e a vagyongazdálkodás.

  • hvg.hu hvg.hu
Az új pécsi polgármester már el is kezdte az önkormányzati cégek átvilágítását

Péterffy Attila Pécs új, az ellenzéki szövetség által támogatott polgármestere elindította három pécsi önkormányzati cég átvilágítását, tudta meg a Szabad Pécs.

Bodnár Imre, az átvilágítással megbízott, pécsi ügyvédekből álló csoport vezetője a portálnak elmondta, hogy a polgármesterrel a Zsolnay Örökségkezelőnél, a Tettye Forrásháznál és a Pécsi Vagyonhasznosítónál is jártak, és találkoztak a pécsi önkormányzati többségi tulajdonban álló gazdálkodó szervezetek vezetőivel.

Azt vizsgálják, hogy a vagyongazdálkodás felelősen és a szabályok betartásával történt-e. Az ügyvédek tehát a jogi ellenőrzésen túl a szerződésekre, beszerzésekre, pályáztatási folyamatokra is kíváncsiak.

Arra a kérdésre, hogy mikorra lesz eredmény, Bodnár csak annyit mondott, hogy nagy stábbal dolgoznak, tehát jó esély van arra, hogy viszonylag hamar. A jövő kedden egyébként újabb négy pécsi önkormányzati társasághoz mennek el, és indítják el az átvilágítást.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.