szerző:
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Míg az Emmi azt próbálta hangsúlyozni, hogy a tanárok a béremelésért és nem a Fidesz ellen demonstrálnak, addig a tüntetők egészen mást mondtak. Videós riportunk a szombati pedagógustüntetésről.

Az MTA-tól elindulva több ezren tüntettek a Kossuth téren, a Pedagógusok Szakszervezete által szervezett demonstráción követelték a szakképzési törvény bevezetésének elhalasztását egy évvel, pedgagógus béremelést illetve a fix óraszámok fokozatos csökkentését.

A tüntetésen elhangzott, hogy nem igaz amit a kormány állít: van pedagógushiány. Szolga Bálint diák többek közt azt kifogásolta, hogy a diákokra azt mondják folyamatosan, hogy nincsenek túlterhelve, nem akarnak tanulni, csak bulikázni. Nos, a boomerek szarvát le akarják törni.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Szűcs Tamás még tovább ment. Szerinte, ha nem történik akció, hogy megszólítsák az embereket, akkor az egész szart sem ért.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Havazásveszélyre figyelmeztet az OMSZ, 5 centinél is több hó hullhat az északkeleti megyékben

Havazásveszélyre figyelmeztet az OMSZ, 5 centinél is több hó hullhat az északkeleti megyékben

Egészségügyi ellátás külföldön, egyetemistaként – erre kell odafigyelni

Egészségügyi ellátás külföldön, egyetemistaként – erre kell odafigyelni

Több mint félmillióan kapták el a koronavírust világszerte egyetlen nap alatt

Több mint félmillióan kapták el a koronavírust világszerte egyetlen nap alatt