Erős fájdalmai vannak a megkéselt győri tanárnőnek

„Még nem tudok nyilatkozni” – mondta.

  • hvg.hu hvg.hu
Erős fájdalmai vannak a megkéselt győri tanárnőnek

Csütörtökön dél körül egy diák – miután hármast kapott matematikából – pár órával később, fizikaórán megkéselte a matek-fizika szakos tanárnőjét. Példás, kitűnő tanuló volt az osztálytársai szerint, semmilyen előjele nem volt a tragédiának. Indulatos reakciót csak egyszer láttak tőle, és noha tudták, hogy van bicskája, azt sose mutogatta, és nem fenyegetett vele senkit.

A megtámadott tanárnőt megműtötték, néhány nap múlva hazaengedhetik. A Bors magazin szombati számában azt írja, erős fájdalmai mellett gyötrő lelki traumával kell megküzdenie a győri Jedlik Ányos szakgimnázium tanárnőjének.

Köszönöm, jól vagyok, de még nem tudok nyilatkozni – mondta a lapnak.

A Bors részleteket is közöl a támadásról. A tanárnő osztályfőnöke a késelőnek, aki fizikaórán jelentkezett, hogy megmutassa a füzetét, majd váratlanul egy tízcentis késsel hátba szúrta a tanárnőt. Az 51 éves asszonyt ájultan szállították kórházba.

A Blikk még ennél is továbbmegy, soroljuk:

  • a lap szerint a diák féltette, 4,5-ös átlagát, félt a tanulószobától, ezért késelt;
  • társainak azt mondhatta, nem kell tanulni fizikára, mert ő „elintézi”;
  • egyik osztálytársának ajándékozta fejhallgatóját, mert neki „nem lesz már rá szüksége”;
  • többször szúrhatott;
  • majd a tanári székbe ült, ott várta meg a rendőröket.

A késelő diák rendőri őrizetben van, előzetes letartóztatásáról még nem döntöttek. Az iskolában belső vizsgálat is zajlik a rendőrségi nyomozás mellett, elmaradtak az órák, pszichológusok beszélgetnek a diákokkal. Szigorítanak a házirenden is.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.