szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Szentestére 0 és 5 fok közé csökken a hőmérséklet.

Napsütés vezeti fel a karácsonyestét, de a szél továbbra is erős marad – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az ország nagy részén több órára kisüt a nap, de a Tiszántúlon és a Zemplén térségében sok lesz a felhő, Szabolcsban estig esőre is lehet számítani.

Eközben délután nyugat felől újabb felhősödés kezdődik, estefelé a nyugati, északnyugati határvidéken ismét előfordulhat eső. Az északnyugati szelet a Délnyugat-Dunántúl és az északkeleti megyék kivételével nagy területen kísérik viharos széllökések, délutántól gyengül a légáramlás.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között valószínű. Késő estére 0 és 5 fok közé csökken a hőmérséklet.

December 25-én, a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén azonban újra beborul, és főként a Dunántúlon fordulhat elő eső, zápor. Az északnyugati szél jelentősen mérséklődik, már legfeljebb erős széllökések lehetnek. A legalacsonyabb hőmérséklet -3 és +5 fok között alakul.

Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa a 24.hu-nak azt mondta: a jelenlegi modellek alapján, az év utolsó napjaiban marad a változékony, szeles idő, majd a január meghozza az igazi telet:

előre láthatóan január 7-től komoly fagyok és nagyobb mennyiségű, országos havazás érkezik.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Megjött a friss időjárás-előrejelzés a jövő hétről

Folytatódik az évszakhoz képest meleg idő, a hét első felében 15 fok körüli maximumok is lehetnek, csak néhol lehetnek mínuszok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.