Országos tisztifőorvos: Ha koronavírusos, nem jön azonnal a mentő

A kedd óta érvényes protokoll szerint nem kell minden fertőzésgyanús beteget kórházba szállítani, hanem a mentőknek kell kimenni hozzájuk, hogy mintát vegyenek. A hvg.hu-hoz forduló háziorvosok szerint több tucatnyian napok óta hiába várják a speciálisan felszerelt egységet, így azt is, hogy kiderüljön, koronavírusosak-e.

  • hvg.hu hvg.hu
Országos tisztifőorvos: Ha koronavírusos, nem jön azonnal a mentő

Hiába érvényes a koronavírusos megbetegedésekre már keddtől az az új eljárásrend, amely szerint a telefonos "állapotfelmérés" alapján fertőzésgyanúsnak ítélt beteget már elég az otthonukban izolálni – vagyis a mentő nem beszállítja őket, hanem kimegy hozzájuk mintát venni, és csak a mintát szállítja a laborba –, a protokoll egyik „főszereplőjét” – jelesül az Országos Mentőszolgálatot (OMSZ) mintha elfelejtették volna értesíteni erről, illetve felkészíteni erre.

A hvg.hu-hoz eljutó háziorvosi visszajelzések alapján az elmúlt 45 órában legalább 50 potenciálisan fertőzött betegük „reklamált” náluk, hogy hiába várták a mentőt. Amikor pedig a háziorvosok felhívták az OMSZ-t, hogy mégis mire számíthat az elkülönített beteg, a diszpécser rendre közölte, hogy semmire, sőt, az OMSZ-nél nem is tudnak róla, hogy lenne ilyen kötelezettségük.

Van olyan fertőzött, aki két napja várja, hogy mintát vegyenek tőle, és kiderüljön végre, hogy fertőzött-e.

A helyzetet a csütörtöki vírusinfón meglepetésre az országos tisztifőorvos sem cáfolta. A hvg.hu munkatársának kérdésére Müller Cecília azt mondta:

az eljárásrend még kialakítás alatt van, az átállás pedig nem megy egyik napról a másikra, de a jövőben így fog történni.

"A pálcák, szükséges eszközök, táptalaj pedig itt van a kapuban" – mondta Müller Cecília, akaratlanul is elárulva, hogy ezek szerint eddig a mintavételhez szükséges eszközök sem álltak maradéktalanul rendelkezésre.

A helyzet a jelek szerint ugyanakkor nem javul majd egyik napról a másikra, az országos tisztifőorvos ugyanis többször is hangsúlyozta, hogy

ez nem egy akut beavatkozás, senki ne várja, hogy azonnal megy hozzá a mentő.

"Kérek mindenkit, hogy türelemmel várjon, hiszen erre a feladatra külön egységeket alakítottunk ki, hogy ne a sürgősségi ellátásból vonódjanak ki a koronavírusos egységek" – nyomatékosította Müller Cecília, hozzátéve: megyénként egy ilyen, speciálisan koronavírusos esetek kezelésére felszerelt, speciális védőeszközökkel ellátott kocsi áll rendelkezésre.  

Kérem szépen a türelmet, ez nem sürgős eset, fog érkezni a mentő

– ismételte meg lezárásként és megnyugtatásként Müller Cecília, mi pedig ezúton kívánunk kitartást minden esetlegesen érintett, a napjait házi karanténban, tesztelésre váró olvasónknak.

A lapunkat tájékoztató háziorvosok a tisztifőorvos tájékoztatója után reagáltak az elhangzottakra, egybehangzó értetlenségüket fejezve ki, amiért a Nemzeti Népegészségügyi Központ előbb küldte ki és élesítette az új eljárásrendet, minthogy ahhoz a feltételeket is megteremtette volna.