Szijjártó: Óriási szégyen lenne, ha a Néppárt most szavazna Fidesz tagságáról

A külügyminiszter azt állítja, a felhatalmazási törvénynek csak az a lényege, hogy az emberek megmeneküljenek, a gazdaság pedig talpra álljon.

  • hvg.hu hvg.hu
Szijjártó: Óriási szégyen lenne, ha a Néppárt most szavazna Fidesz tagságáról

Nem tudni, mikor ér véget a koronavírus-járvány - így indokolta Szijjártó Péter a hétfőn a parlament által elfogadott törvény végnélküliségét a Spirit FM Harcosok klubja című műsorában. "Naponta ezrek halnak meg ebben a vírusban, akkor tényleg azzal kell foglalkozni, hogy a magyar parlament által hozott törvény melyik paragrafusában milyen pont van?"- mondta. Szerinte a törvény lényege az, hogy az emberek megmeneküljenek, a gazdaságot pedig sikerüljön beindítani a járvány okozta válság után.

A külügyminiszter arról beszélt, hogy az Európai Bizottság elnökének személyét becsüli, de a mostani viselkedését károsnak tartja. Szerinte Brüsszelben a liberális mainstream nyomásának van kitéve az ember, ezért sokszor nem úgy beszélnek, mint ahogy gondolják.

Az EU 13 tagállamának - Magyarország nevét ki nem mondó, ám az Orbán-kormányról szóló - nyilatkozata Szijjártó szerint, csak arról szól, hogy tizenhárom régi tagország elkezdte leckéztetni az újakat. (A nyilatkozatot egyébként később a magyar kormány is aláírta.)

A Fidesz-Néppárt viszonyáról a külügyminiszter azt fejtegette, hogy a néppárti tagság azon múlik, visszatalál-e az EPP arra az útra, amelyen akkor járt, amikor a Fidesz belépett. Szerinte óriási szégyen lenne, ha a Néppárt most szavazna a Fidesz tagságáról, hiszen "nagyon nem ilyen a közhangulat".

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.