A bírálói által rabszolgatörvénynek nevezett módosítást az országgyűlés viharos körülmények között fogadta el, és már akkor többen bejelentették, hogy fellépnek ellene.

A képviselők elsősorban azt kifogásolták, hogy az üzemekben a munkaidőkeret kollektív szerződés alapján akár 36 hónapra kiterjeszthető, a munkavállalók a munkáltatóval írásban megállapodva évenként legfeljebb százötven óra „önként vállalt túlmunkát” végezhetnek, kollektív szerződés alapján pedig legfeljebb évi háromszáz óra rendkívüli munkaidő rendelhető el, amin túl a munkáltató és a munkavállaló írásbeli megállapodása alapján évenként legfeljebb száz óra naptári rendkívüli munkaidő (önként vállalt túlmunka) rendelhető el.

A beadvány szerzői azzal érveltek, hogy mindez egyoldalúan a munkáltatók érdekeit szolgálja, kiszolgáltatottá teszi és túlterheli a dolgozókat, pedig az ő pihenéshez való joguk szoros összefüggésben áll az általános testi és lelki egészséggel. Szélsőséges esetben egészen hosszú munkaidő is előfordulhat. Az önkéntesség nem valós, mert a munkáltató az erősebb fél. Továbbá esetleg csak a hároméves időszak elteltét követően derül ki, hogy a rendes munkaidőn felül végzett munka ellenértékét a munkáltatónak ki kell-e fizetnie, vagy azt pihenőidőben kompenzálja a munkavállaló számára.

Az Ab egyhangú döntésével azért nem semmisítette meg a vitatott pontokat, mert egyetért a kormány érvelésével.

„A kereslethez igazodó termelés feltételeinek biztosítása, azok rugalmasabbá tétele, a globális termelési rendszerben (és versenyben) való részvétel lehetőségének elősegítése, a munkahelyek megtartása, valamint az egyenletes és kiszámítható bérezés elősegítése az Alkotmánybíróság megítélése szerint tartalmilag a nemzetgazdaság sikeres működésére és működtetésére, illetve annak fenntarthatóságára; továbbá a már működő gazdasági vállalkozások működőképességének megőrzésére és újabb vállalkozások (a sikeressé válás lehetőségének biztosításával történő) létrehozásának elősegítésére; mindezeken felül pedig egyben a munkavállalók saját anyagi biztonságának elősegítésére is irányuló jogalkotói törekvések. Ezen törekvésekben megfogalmazódó jogalkotói célok közérdeknek, és alkotmányos értéknek tekinthetők.”

Arra, hogy az önkéntesség gyakran fiktív, a testület így válaszolt: „az egyes jogszabályi rendelkezések kapcsán nem az azokkal való esetleges visszaélések lehetőségéből, hanem azok rendeltetésszerű gyakorlásából kiindulva” kell vizsgálódni. A joggal visszaélni tilos, és senkit nem szabad elbocsátani azért, mert nem vállalta az „önkéntes” túlmunkát.

A testület mégsem talált mindent rendben. Törvényhozói mulasztásnak minősítette, hogy az országgyűlés nem alkotott olyan szabályokat, amelyek garantálnák, hogy a kollektív szerződésben rögzített, a munkavállalókat az akár harminchat hónapos időtartamra is megállapítható munkaidőkeret alkalmazásával összefüggésben megillető, a törvényi előírásokhoz képest többlettartalmat jelentő garanciális jelentőségű előírások vagy többletkedvezmények a kollektív megállapodás munkáltató általi felmondása esetén a felmondást követően is teljes körűen érvényesüljenek. Ezt a parlamentnek július végéig rendeznie kell.

Azt pedig alkotmányos követelményként mondták ki – tehát ez a jogalkalmazókra kötelező –, hogy ha a munkaidőkeret vagy az elszámolási időszak egy évnél hosszabb, a heti pihenőidő és a munkavállaló által teljesített rendkívüli munkavégzés átlagban történő elszámolása tekintetében akkor is egy évet kell figyelembe venni.

Az Alkotmánybírósághoz benyújtott beadvány egyik támogatója, Szabó Tímea is beszámolt az Ab döntéséről a Facebook oldalán.