Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter tájékoztatta a Bankszövetség elnökségét, hogy a kormány több ágazati szektor mellett a bankok extraprofitjának elvonása mellett döntött – közölte a miniszter az MTI. Közlése szerint a Bankszövetség elnökségének azzal indokolta az Orbán Viktor miniszterelnök által a szerdai kormányülés után bejelentett lépést, hogy "rendkívüli időket élünk, rendkívüli időkben pedig rendkívüli intézkedésekre van szükség".
Az új kormány első intézkedéseként széles, elsősorban szolgáltatóipari és multikból álló körre vetett ki válságadót a háborúra hivatkozva. Orbán Viktor azonban szerda délutáni bejelentésekor nem kényeztette el információkkal hallgatóságát, így még mindig rengeteg kérdés maradt az új adónemmel vagy adónemekkel kapcsolatban.
"A világ a Covid-járvány gazdaságromboló időszaka után, valamint az energiaárak soha nem látott mértékű emelkedése miatt egy gazdasági válság küszöbén áll, miközben Magyarországnak ki kell maradnia a szomszédunkban zajló háborúból, és meg kell védenie a családok anyagi biztonságát is" – magyarázta a miniszter, hozzátéve: a kormány a cselekvőképesség megteremtése érdekében háborús veszélyhelyzetet hirdetett ki,
a megfelelő gazdasági mozgásteret pedig a közteherviselés kiszélesítésével biztosítja".
A bankokat érintő extraprofitadó a kormány tervei szerint átmeneti jelleggel, két évig marad érvényben – éppúgy, mint a miniszterelnök által bejelentett, a gazdaság más szereplőit érintő különadó. Orbán Viktor ugyanis a bankok mellett a biztosítókat, a nagy kereskedelmi láncokat, az energiaipari és kereskedőcégeket, a telekommunikációs vállalatokat és a légitársaságokat is azok közé sorolta, amelyeket a kormány
kötelez arra, hogy a rezsicsökkentési illetve a honvédelmi alapba fizessék be az extraprofitjuk nagy részét".
Az elvont extraprofitból finanszírozza a kormány a rezsicsökkentést, illetve a honvédség fejlesztését. A konkrét számokat csütörtökön jelentik be.
A miniszterelnöki bejelentés hírére egyébként jelentősen gyengült a forint. A bejelentést váró piac persze már egész délután adta el a magyar fizetőeszközt: a reggel még 382 forintos euróár délután négy táján már a 389 forintot ostromolta. A bejelentés után elért 392 forint körüli szint nagyjából megfelel az idei mélypontnak, amely a háború kitörése napján, február 24-én következett be, igaz, akkor néhány nap alatt több mint 30 forintot gyengült az árfolyam.
Egész nap gyengélkedett, de a java az után jött, hogy a miniszterelnök bejelentette a különadókat.