szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Élőben követjük az ötödik Orbán-kormány elleni első nagyobb tüntetés eseményeit: a katatörvény átírása ellen ezrek mentek ki a Kossuth térre, majd foglalták el a Margit hidat, később pedig az Erzsébet híd egy-egy sávját is. Kövesse velünk percről percre!

Most érkezett

Zárjuk a közvetítést

Szépen lassan fogynak az emberek a Margit hídról, de a leglelkesebbek kitartanak. A közvetítés leállítása viszont azért is időszerű, mert a demonstrálók a Highway to Hellt játszották a megafonon, mi pedig szerzői jogi tiltást kaptunk az élő videóra emiatt.

  • Bár csak hétfőn nyújtotta be a kormány, már kedd délután elfogadhatják az új katatörvényt, amely a jelenleg katával adózók többségét kizárja a rendszerből, miután nem számlázhatnak cégenkek. Az átállásra ráadásul csak szeptemberig van idejük a vállalkozóknak, akik rengeteg pénztől eshetnek el.
  • A döntés ellen spontán tüntetés szerveződött a Facebookon: a demonstrálók délelőtt 10 órakor találkoztak a Kossuth téren, 11 órára már kb ezren gyűltek össze.
  • Ekkor indultak el - előre nem megtervezett módon - a Margit hídra, amelyet negyed órán belül elfoglaltak, és a rendőri felszólítás ellenére sem hagyták el. A hídra szorult autósok türelemmel vártak, őket nagyjából 45 perccel a blokád után engedték le. A pesti hídfőnél ellenzéki politikusok és civilek szólaltak fel a javaslat ellen.
  • Mindeközben a tüntetők egy része - főként a nagy számban jelen lévő ételfutárok - átment az Erzsébet hídra, annak egy-egy sávját megbénítva.
  • Délután 2 órakor véget ért az Erzsébet híd blokádja, mert eddig volt bejelentve az akció. A Margít híd viszont még délután 3-kor is a tüntetőké.
  • Negyed négy körül elfogadták az új katatörvényt a hídfoglalások ellenére.
  • Az eseményeket élőben követte a hvg.hu videós stábja:

Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3

Ez így kevés lesz

A szervezők a hvg.hu kameráihoz is szóltak: a nézőket arra kérték, menjenek ők is a Margit hídra, mert a blokádhoz cserélni kell az embereket, a mostani létszám így kevés lesz.

Zavar az erőben a kataszavazás után

A különböző felszólalók – mint például Cseh Katalin és Jámbor András – mást és mást mondtak a folytatásról, a tüntetők végül úgy döntöttek, a hídon maradnak. A lelkesedés kicsit alábbhagyott, de remélik, sokan csatlakoznak még, illetve az Országgyűlésben ülő ellenzékiek majd visszatérnek a hídra és mesélnek, mi történt a T. ház falai között.

A hídfoglalás is kevés volt: megszavazták a katatörvényt

Megszavazták az új katatörvényt a parlamentben

A javaslatot 120 igen és 57 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett fogadták el.

Cseh Katalin: Szerda este 6-kor találkozzunk a Kossuth téren!

A momentumos politikus tüntetést jelentett be, de nem volt elsöprő a siker; sokan úgy értelmezték, hogy fel kell adni a mostani blokádot.

Pillanatképek a Margit hídról délután 3-kor

Visszatértek a futárok, hatalmas az ováció

Vélhetően az Erzsébet hídról értek vissza a robogós és biciklis ételfutárok a Margit hídra, hatalmas taps és sikítás fogadja őket.

Tiltakoznak a szépírók is

Facebookon tiltakozik a Szépírók Társasága a katatörvény ellen

A Szépírók Társasága szerint ez volt az egyetlen lehetőség egy tisztességes megélhetésre.

Így ért véget az Erzsébet híd blokádja

Úgy tűnik, vége az Erzsébet hídi demonstrációnak

Fotóriporterünk szerint most számolják fel a tüntetést, az Országház vagy a Margit híd lehet a célpont az Erzsébet hídi demonstrálóknak. Az ok: 14 óráig szólt a blokád engedélye.

1 2 3

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!