Bemutatta “árnyékminisztereit” Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) “árnyék-miniszterelnöke”. Azt mondta, ma megélhetési válság van, ide vezetett a 12 éve tartó Fidesz-kormányzás, és a neheze csak ezután jön, ezért "Orbán Viktornak és kormányának buknia kell", mert a helyzetet "nem a háború, hanem főleg Orbán Viktor okozza".
Az árnyékkormány a negyedik kétharmad után néhány hónappal, illetve durván 3,5 évvel a következő országgyűlési választás előtt alakult. Dobrev vasárnap, 45 percen keresztül beszélt a programjáról, amiből világossá vált,
vége az ellenzéki összefogás eddig ismert formájának.
A DK vagy egyedül megy, vagy maga mögé képzel el minden más pártot (Dobrev ugyanis úgy fogalmazott, a DK elindul egy általuk választott európai Magyarországnak gondolt idea felé, ehhez várnak minden politikust, akárhonnan érkezzen. Egyértelművé tette viszont, hogy ez a projekt csak az ő és a DK vezetésével elképzelhető).
Az árnyékkormányáról hétfőn Dobrev Klára előrebocsátotta, hogy ők nem szakértők, hanem politikusok, és a névsor ismeretében valóban egyértelmű, hogy ez nem szakértői árnyékkormány, hanem politikusokból álló testület, és amúgy a brit árnyékkormányt tekintették példának.
A sajtótájékoztató élő közvetítése a névsor bejelentése előtt megállt, de a párt később kiküldte közleményben.
Íme a DK árnyékkormányának tagjai, és felelősségi területeik:
- Molnár Csaba: kancellária miniszter,
- Arató Gergely: kormányprogramért felelős miniszter,
- Mustó Géza: belügyminiszter,
- Rónai Sándor: külügyminiszter,
- Bodnár Zoltán: pénzügyminiszter,
- Dávid Ferenc: gazdasági miniszter,
- Kordás László: bér- és munkaügyi miniszter,
- Gy. Németh Erzsébet: szociális és nyugdíjügyi miniszter,
- Komáromi Zoltán: egészségügyi miniszter,
- Barkóczi Balázs: oktatási miniszter,
- Varju László: energia- és rezsiügyi miniszter,
- Oláh Lajos: környezetvédelmi és klímaügyi miniszter,
- Vadai Ágnes: honvédelmi miniszter,
- Benedek Szilveszter: mezőgazdasági miniszter,
- Szaniszló Sándor: önkormányzati miniszter.
Emellett az árnyékkormány szóvivőjének Kálmán Olgát, a vidéki önkormányzatokért felelős főtanácsadónak Szitka Péter kazincbarcikai polgármestert tette meg Dobrev Klára.
Dobrev Klára, a párt EP-képviselője múlt héten pénteken jelentette be, hogy árnyékkormányt alakít, hogy "alternatívát, kiutat mutassanak abból a válsághelyzetből", amelybe az Orbán-kormány vitte az országot. A Fidesz gyorsan reagált, a kormánypárt szerint az emberek áprilisban már nemet mondtak “a Gyurcsány-korszakra”.
Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető úgy értékelt, hogy “a bukott miniszterelnököt az olthatatlan hatalomvágya odáig vitte, hogy az asszonyt előretolva megpróbálja újra”, és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is hasonlóan kommentált a szombati kormányinfón, szerinte “Gyurcsány lenne a végrehajtó Dobrev Klára mögött”.
Több ismert közéleti szereplő már a kormánylista közzététele előtt jelezte, hogy támogatja Dobrev árnyékkormányát, a Momentum elnöke viszont nem volt túl lelkes.
Hosszú beszéddel mutatkozott be Dobrev Klára árnyékminiszterelnökként, azonban árnyékkormánya tagjait csak hétfőn fogja megnevezni.