Ahogy arról beszámoltunk, az országban elsőként Hajdú-Bihar megyében változott meg az ügyeleti ellátás, ami idővel Budapestet leszámítva az egész országra kiterjed majd. Az új rendszer lényege, hogy az ellátást a Mentőszolgálat koordinálja, a háziorvosok pedig beszállnak ügyelni. A rendszert másfél évig tesztelték Hajdú-Bihar megyében, de ahhoz képest megváltozott formában lép életbe.
Hajdú-Biharban tesztelték a rendszert, így ott is élesedik az új verzió. A megyében 10 településen marad meg a háziorvosi ügyelet.
Ennek ellenére a kormány nem vár sokat a módosított rendszer eredményeire: a Népszava információi szerint már márciustól jön a következő váltás, Győr-Moson-Sopron megyében. A nyugati országrész háziorvosait már tájékoztatták a várható változásokról. Eszerint márciustól a korábbi 14 ügyeleti pont helyett 7 járásközpontban lesz az OMSZ által működtetett ügyeleti központ integrálva a háziorvosi ügyeleti rendelővel – írja a lap.
Ezeken a helyeken várhatóan nem orvos, hanem egy magas képzettségű egészségügyi szakember fogadja majd a segítségre szorulókat, és további hét helyen lesz elérhető délután négytől este tízig háziorvos.
A lapnak egy, a tájékoztatón résztvevő háziorvos a Népszavának azt mondta: a körzetéhez tartozó 2800 ember nappali ellátása után kell majd beülnie „egy meghosszabbított rendelésre”, ahol több tízezer olyan ember tartozna hozzá, akiknek nem ismeri a kórelőzményét. Az ígéret szerint este tíz után az orvosi ügyeletet az OMSZ fogja ellátni, mivel éjjel főleg mentési feladatok vannak.
A győr-soproni háziorvosi tájékoztatón elhangzott, hogy
a szakorvosok hétköznap óránként 9 ezer, hétvégén 11 ezer forintot számlázhatnak,
az általános orvosoknak ugyanezért a munkáért hétköznap 7 ezer, a hétvégén óránként 9 ezer forintos díjazás jár, a nem orvos szakemberek óradíja 5500 és 7500 forint, a mentőtisztek ugyanazon munkáért 5000 illetve 7000 forintot kaphatnak, a szakdolgozók óradíja pedig 2900-3500 forint lehet – írja a Népszava.
Az új ügyeleti rendszerrel szemben több kritika is elhangzott: kérdés, lesz-e elég mentős a rendszer üzemeltetéséhez, bírják-e majd a háziorvosok a késő esti munkát, és nem lesz-e gond abból, hogy a korábbinál kevesebb helyen lesz elérhető az ügyelet. A kormány nem aggódik, azzal érvel, hogy a koncentráltabb ellátással javul a betegellátás színvonala.