A belügyminisztérium már dolgozik a járóbeteg-szakrendelőkbe tervezett új időpontfoglaló és behívó rendszeren, amely akár mobiltelefonon, alkalmazáson keresztül is elérhető lesz, és a betegek így is tudnak majd időpontot foglalni – árulta el Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek.
A fejlesztés 90 egészségügyi intézmény 160 telephelyét érinti szerte az országban. A járóbeteg-irányítási rendszer (JIR) célja, hogy minél hamarabb kapjanak időpontot a betegek a vizsgálatra, és minél kevesebbet kelljen várakozniuk a rendelőben.
A következő hónapokban integrálják a rendszert az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) mobilalkalmazásába, az Egészségablakba is. Így a páciensek mobiltelefonon is nyomon tudják majd követni, hogy milyen időpontok állnak rendelkezésre a kivizsgálásokra.
"A fejlesztések érdekében korábban egyeztettünk már a Magyar Orvosi Kamara elnökével, a Magyar Kórházszövetség elnökségi tagjaival, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnökével, 100 járóbeteg-rendelő vezetőjével és az informatikai rendszereinek készítőivel" – mondta Rétvári.
Kilencven intézmény – az első ütemben harminc, a másodikban hatvan, köztük négy egyetemi klinika – mintegy 160 telephelyét érinti a fejlesztés. Két intézményben, az Albert Schweitzer Kórház hatvani és aszódi telephelyén, valamint az Országos Mozgásszervi Intézetben már sikeresen tesztelték a rendszert.