A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint a nő már egy másik férfivel élt együtt, de a korábbi élettársával is tartotta a kapcsolatot. Tavaly februárjában is találkoztak és megkérte volt párját, hogy vigyen számára vényköteles nyugtatót, amelyre átadott 10 000 forintot. Mivel a sértettnek nem volt mobiltelefonja, a nő átadta neki a jelenlegi élettársától kapott telefonját azzal, hogy ezt a gyógyszerrel együtt még a délután hozza neki vissza. Miután elváltak a nő otthonában nyugtatót, kristályt, valamint alkoholt is fogyasztott.
Közben hazajött az élettársa, akinek bevallotta, hogy exének adta a mobilját, illetve gyógyszerért küldte, csak még nem ért vissza.
Az élettársa telefonjáról fel is hívták a sértettet, akivel a nő összeveszett, mivel a férfi a telefon visszaadásáért cserébe először 20 000 forintot kért, végül azonban beleegyezett, hogy még aznap visszaadja a készüléket.
Megbeszélték, hogy találkoznak az utcán, a nő jelenlegi élettársa azt javasolta, hogy inkább ő veszi át a telefont, azonban a vádlott mindenképpen vele akart tartani, ráadásul a férfi tudta nélkül magához vett egy konyhakést, és azt a kabátja belső zsebébe rejtette.
Lefelé menet mégis megmutatta párjának, hogy kés van nála, de csak azért, mert meg akarja ijeszteni volt élettársát. A pár az utcán várakozott, amikor a volt élettárs megérkezett, a férfi elindult felé. Ekkor a nő hirtelen megelőzte, majd a kést előkapta és megvágta a sértett combját. A vágás artériát ért és életveszélyes sérülést okozott. A nő párja ezt látva azonnal a megkéselt férfi segítségére sietett, a nőtől elkért szíjjal elszorította az eret. Ezután a nő felhívta a 112 segélyvonalat, a sértett így végül szakszerű orvosi ellátást kapott.
A Fővárosi Főügyészség a nőt életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolta meg, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozták.
A történtek egy részéről videó is készült, ami az ügyészség honlapján itt megtekinthető.
Képünk illusztráció!