A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Karácsony Gergely most azt a személyt nevezte ki Bolla Tibor utódjának, aki annak idején az orosz metrókocsik cseréjére kiírt tender irányításában részt vett.
Felmentette hétfőn Karácsony Gergely főpolgármester a BKV Zrt. vezérigazgatóját, Bolla Tibort, miután a 444.hu olyan fotókat hozott róla nyilvánosságra, amelyek alapján szoros kapcsolatot ápolhatott egy, a fővárosi cégbe beépült bűnszervezet irányítójával.
A Főpolgármesteri Hivatal hétfő délután azt is közölte, hogy a vezérigazgatói feladatok ellátásával Karácsony átmenetileg Takács Pétert, a BKV vasúti üzemeltetési vezérigazgató-helyettesét bízta meg.
Vitézy Dávid korábbi közlekedési államtitkár, a Fővárosi Közgyűlés tagja most kedden a közösségi oldalán reagált. Bejegyzése szerint Bolla Tibor 2015-ben írta alá a 3-as metróvonalra érkező kocsik számos sebből vérző felújítási szerződését Andrejev Andrej Anatoljeviccsel, az orosz Metrowagonmash Nyrt. vezérigazgatójával, és „a gyanús körülmények tömegével terhelt, az oroszok versenytársainak kizárásával végződő közbeszerzést a BKV akkori vezérigazgatója a főpolgármester által tegnap kinevezett új vezérigazgatóval, Takács Péterrel közösen irányította”.
Felidézte, hogy Karácsony Gergely a 2019-es főpolgármesteri kampányában azt hangoztatta, a történtekért „tucatnyi embernek kéne börtönbe mennie”, végül helyén hagyta a BKV teljes vezetését, és még most is az orosz metrók ügyében tíz évvel ezelőtt döntéshozó és irányító szerepben lévő vezetőt nevez ki.
„Nehezen hihető, hogy miután a számos, köztudottan gyanús ügy ellenére 2019-től Karácsony Gergely bizalmat szavazott a korábbi BKV-vezetésnek, csak hat évvel később, hirtelen egy tegnapi 444-cikkből döbbent rá, hogy korrupció lengi be a BKV-t. Jó reggelt kívánok!” – írta Vitézy, hozzátéve, hogy a Fővárosi Közgyűlés már áprilisi végi ülésen kifejezte, nincs bizalma a korábbi MSZP–DK-hátterű cégvezetőkben, és ez nem csak a BKV-t érinti.
„A főpolgármester a BKV-vezérigazgató leváltásával végül most már beismerni kényszerült: tarthatatlan állapotok uralkodnak a fővárosi közszolgáltató cégek vezetésében. Bízom benne, hogy haladéktalanul kiírják újra a pályázatot a BKK és a BKV élére, és a főpolgármester nem akadályozza továbbra is minden létező eszközzel a megújulást a többi fővárosi cég vezetésében” – írta a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője.
Jelezte azt is, hogy szerinte „a BKV működésének elmúlt éveire és különösen a botrányaira (így az M3 kocsibeszerzésre is!) vonatkozóan független és átfogó vizsgálatnak van helye, különös tekintettel arra, hogy a cégnek nincs tartósan kinevezett felügyelőbizottsága, valamint a korábbi vizsgálatokat végző személyek elfogulatlanságát és a korábbi vizsgálatok tisztaságát pedig a tegnap nyilvánosságra került körülmények megkérdőjelezték”.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.