A Fidesz extrém módon erősödött több választókerületben
Van néhány meglepetés a taktikaiszavazas.hu térképe szerint.
Van néhány meglepetés a taktikaiszavazas.hu térképe szerint.
hvg.hu
A település honlapjának aloldalára került fel egy minimum ízléstelen „vicc”.
hvg.hu
A Republikon által vizsgált városok közül mindössze Dunaújvárosban tudta megtartani előnyét az ellenzék.
hvg.hu
A Jobbik nyár elején tart tisztújítást, de Stummer még nem döntött, elindul-e Jakab Péter kihívójaként.
hvg.hu
Kárpátalján készült riportunkból kiderül, hogyan látják a saját helyzetüket azok, akikre a magyar hatalom sokszor politikai eszközként, az ukrán szélsőségek pedig pofozózsákként tekintenek. Kárpátalja kormányzóját pedig kérdeztük arról is, mi lesz azokkal a magyar katonakorú férfiakkal, akik nem várták meg, amíg behívják őket, hanem elhagyták az országot. Riport Kárpátaljáról.
Bihari Ádám
Az ügyészség öt ember ellen emelt vádat. Az elütött lány kerékpárja 21 métert repült az ütközés után.
hvg.hu
Az aktív fertőzöttek száma több mint 4 ezerrel csökkent.
hvg.hu
A Magyar Demokrata szerzője a hirado.hu sorosozó, kommunistázó cikkére reagált.
hvg.hu
Nem túl vonzó a pálya az alacsony fizetések miatt.
Eduline
Kunhalmi szerint a legközvetlenebb feladat most az, hogy fennmaradjon a demokratikus ellenzék egysége.
hvg.hu
Nem érkezett kifogás a megadott határidőig.
hvg.hu
A kezdő járőröknek jellemzően egymillió, a felsővezetőknek kilencmillió forint jutott, de volt, aki semmit nem kapott.
hvg.hu
300 ezer forintos pénzbüntetésre ítélték, de továbbra is ő a polgármester. Öt éve húzódik az ügy, de a sértett tovább perel.
hvg.hu
A rendőrség nem tudta megállapítani az elkövető kilétét.
hvg.hu
Hiányolta a beadványból az érdemi érvelést, ezért érdemi vizsgálat nélkül visszadobta azt a Kúria.
MTI
A férfit nem csak zaklatás, hanem testi sértés és garázdasági miatt is elítélték.
hvg.hu
Az ügy középpontjában álló kéretlen kampány-sms-ről a Kúria szerint nem bizonyítható, hogy a valóban a Gattyán György vezette párt küldte.
MTI